Pletykafészek - Élő

ACM – BVB | Magabiztos győzelem a milánóiak ellen

Jól alakul idáig az ázsiai túra, hiszen a BVB második győzelmét is elkönyvelhette: az Urawa után a Milannak is 3 gólt rúgtak, ám ezúttal csak egyet kaptak Guangzhouban. Nuri Sahin és a duplázó Pierre-Emerick Aubameyang iratkozott fel a gólszerzők közé, a túloldalon Bacca volt eredményes.

Körülbelül 18.000 néző volt jelen a guangzhoui egyetemi stadionban, ahol a szakadó eső ellenére egy jó mérkőzésnek lehettek szemtanúi a kilátogatók a Bajnokok Nemzetközi Kupájának jelen találkozóján. Dembélé rögtön a 40. másodpercben betört az olaszok büntetőterületére, de passza már nem találta meg a középen érkező Pulisicet. A nyitópercek abszolúte a BVB-ról szóltak, és főképp Dembéléről, aki a 4. percben nem sokkal hibázta el a Milan kapuját.

Peter Bosz a frissen igazolt Dan-Axel Zagadout állította a védelem bal oldalára, aki már Essenben bizonyíthatott, és most sem adott alább tehetségének megvillantásából. Nuri Sahin ismét a hatos szerepében tetszelgett a 4-3-3-as hadrendben felálló Borussiában, ám védelmi szerepei ellenére ő nyitotta meg a gólok sorát: Rode ívelését követően Pulisic gurított vissza balról a középen tartózkodó Sahinnak, aki 20 méterről lőtt kapura – a labdába ugyan belekapott Storari, védeni azonban nem tudott, így a 17. percben vezetést szerzett a BVB.

Két perc elteltével ismét a Sárga-Feketéké lett a főszerep, hiszen Pulisicet Paletta csak szabálytalanul tudta megállítani a büntetőterületen belül, és a játékvezető megítélte a tizenegyest, amit az egykori Milan-játékos Aubameyang magabiztosan értékesített a 20. percben. A Milan nem maradt sokáig adós a válasszal, a 24. percben Carlos Bacca lőtt távolról, és bár lövése nem volt túl erős, kellően pontos volt ahhoz, hogy a hálóban kössön ki. 2-1!

Összességében a BVB uralta a játékot, és kevés híján meglett a 3. gól is Castro révén, ám lövése a fölső léc fölött szállt el a 38. percben. A 62. perc viszont meghozta a várt találatot, egy villámgyors kontra hozta meg a találatot: Weidenfeller dobta ki a labdát, majd Castro egy nagy sprint után passzolt Pulisicnek, aki Auba felé továbbított, a gaboni gólszerző pedig azt tette, amit egy befejező csatárnak tudnia kell: a hálóba juttatta a labdát. 3-1!

Mario Götze is pályára léphetett, csakúgy mint az Urawa ellen itt is fél órát kapott. A maradék játékidőben mindkét fél előtt adódott még lehetőség a gólszerzésre, ám további találat nem született, így a 3-1-es győzelem nagyon magabiztos volt a formálódó Milannal szemben.

BVB: Weidenfeller (46′ Reimann) – Piszczek (46′ Passlack), Sokratis, Bartra (73′ Subotic), Zagadou (63′ Durm) – Sahin – Rode (63′ Götze), Castro – Dembélé (63′ Mor), Aubameyang (73′ Isak), Pulisic (73′ Schürrle)
Gólok: 1-0 Sahin (17′), 2-0 Aubameyang (20′, büntetőrúgás), 2-1 Bacca (24′), 3-1 Aubameyang (62′)

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

SVW – BVB | Színtelen, szagtalan, döntetlen

Nem túl izgalmas mérkőzésen, sok helyzetet elpuskázva hagyott két pontot a Dortmund Brémában.