Átigazolási pletykák

Morral már megegyezett az Inter – lapinformáció

Emre Mor megegyezett az Interrel, így már csak klubjának, a Borussia Dortmundnak kell véglegesítenie az üzletet a milánói együttessel – árulta el a játékos ügynöke, Muzzi Ozcan.

Bár a két klubnak még néhány részletet tisztáznia kell, olasz értesülések szerint jó esély van rá, hogy erre a napokban sor kerül. Egyes források már azt is tudni vélik, hogy Mor öt évre ír alá a kék-feketékhez, és kedden esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

A 20 esztendős török válogatott támadó – aki szélsőként is bevethető – tavaly nyáron szerződött a Dortmundhoz, amelynek színeiben összesen 19 tétmérkőzésen szerepelt az előző szezonban. (forrás: nso.hu)

Olvastad már?

A franciák szerint Dembélével megegyezett a Barca – lapinformáció

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona megegyezett a Dortmundban futballozó Ousmane Dembélével – írja a …