Pletykafészek - Élő

Reakciók: Nem voltunk képesek nyugalmat sugározni

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Peter Bosz és a csapatkapitány, Marcel Schmelzer csalódottan nyilatkozott a Sky-nak a lefújás után. Mindketten egyetértettek abban, hogy alig ment a gólszerzés az APOEL ellen, míg az együttes kapusát, Roman Bürkit a védelmükbe vették.

Peter Bosz: “Csalódást keltő eredményt értünk el. Jól kezdtünk, de nem szereztünk gólt. Nem játszottunk elég gyorsan hátul. Jobbak voltunk a második félidőben, de nem sikerült ezt állandósítanunk. Végül meg kell elégednünk a döntetlennel. Ilyen mérkőzéseken nagyon fontos, hogy te rúgd az első gólt. Az első félidőben volt lehetőségünk, ha a lövéseink célba találnak. Nehéz lesz az elkövetkező időszak. Meg kell nyernünk az APOEL elleni hazai mérkőzést, és figyelembe kell vennünk, hogyan tovább az utolsó két találkozón. Roman sokat segített a csapatnak ebben a szezonban. Ez benne van a futballban, a csapat nem hibáztatja.”

Marcel Schmelzer: “Nagyon csalódottak vagyunk. Nyerni jöttünk. Az első félidő még rendben volt, a második játékrész horror volt. Sok kockázatot vállaltunk a győzelemért, és magunk sem tudtunk sok lehetőséget kialakítani. A legnagyobb esélyünk az utolsó pillanatban volt, és egy kis szerencsével meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Mindannyian nyerni szerettünk volna ma (kedden – a szerk.), de nem voltunk képesek nyugalmat sugározni, hanem csak kapkodtunk minden poszton. Ez nem történt meg velünk eddig, különösen a Bajnokok Ligájában: meg is büntettek érte. Sokkal türelmesebbnek és nyugodtabbnak kell lennünk, és jobban kell védekeznünk. Roman lábbal nagyon jól bánik a labdával, de tévedett, amiért nem hibáztathatjuk. A legnagyobb probléma az, hogy nem alakítottunk ki helyzeteket. A visszavágóra csattanós választ kell adnunk.”

Infók róla: Lenko Patrick

My country is the world...and my religion is to do good.

Olvastad már?

BVB – FCA | A szurkolók segítségét kéri Stöger

Az osztrák mester tisztában van vele, hogy a szurkolóknak nem optimális a hétfő esti időpont, de annak örül, hogy játékosai többet pihenhettek.