Pletykafészek - Élő

Példaértékű összefogás Hunorért a Dortmund magyar szurkolóitól

Az ötéves Hunor minden labdarúgást szerető fiatalt és idősebbet egyaránt megmozgatott az évek során.

A kisfiú gerincvelő daganattal született, amely a mentális fejlődésében nem okozott problémát, azonban korábban a daganat elnyomta a jobb lábát mozgató ideget és így korlátozva tudta mozgatni ezt a testrészét.

“Szorgalmasan jártunk a rehabilitációra, és túl vagyunk egy újabb műtéten, mivel a gerincben egy újabb daganatot találtak. Hála az égnek a daganatot szinte teljes egészében sikerült eltávolítani, az operáció sikeres volt. Sok-sok vizsgálaton és egy újabb nehéz időszakon vagyunk túl, melyet Hunor nagyon hősiesen, nagyfiúsan viselt.” – mondta Hunor édesanyja.

A gyógyulásban speciális eszközökkel, gyógytornával és úszással próbálnak segíteni rajta. A terápia éves költsége meghaladja a több mint egy millió forintot.

“Nagyon sokat ügyesedtünk, és erősödtünk, ügyesek vagyunk a tornákon és az úszásokon. A legújabb tudománya az, hogy nyakig érő vízben 4-5 métert önállóan tud járni. Ilyenkor nagyon büszke magára, – természetesen mi is rá – hatalmas boldogság ez a számára.”

Hunor életének további fejlődését, gyógykezelését a szeretett családja mellett a BVB Fanclub Ungarn és a magyar Borussia Dortmund szurkolók hivatalos csoportja próbálja segíteni.

A nagylelkű kezdeményezés három éve kezdődött, amikor a BVB Fanclub Ungarn elnöke, Jaczkó Zoltán és társai sportereklyék elárverezéséből, egyéb felajánlásokból 250 ezer forintot gyűjtöttek össze. A negyed millió forintos összeget a 2015-ös naptári évben adták át.

“A gyűjtést a jövőben is folytatni fogjuk, azon leszünk, hogy még nagyobb segítséget tudjunk nyújtani a családnak és Hunornak.”

– árulta el Zoltán, aki minden tőle telhetőt megtett, és tavaly sikerült további 1 millió forintot összegyűjteni.

(Hunor sállal a nyakában és családja – Fotó: Fociclub.hu)

A szurkolói csoport idén a budapesti Stex Házban tartotta az éves taggyűlését, ahol a dortmundi drukkerek mellett, Hunor és családja is jelen volt. A gyűjtés ezúttal sem hagyott alább, hiszen egy 350 ezer forintról szóló emlékplaketet adtak át a családnak. A példaértékű összefogás jegyében – három év alatt összesen 1,6 millió forintot sikerült összegyűjteni Hunor megsegítésére.

Az adománygyűjtés nem fejeződött be, mivel újabb Borussia Dortmund relikviát szeretnének beszerezni, majd ezeket később licitálásra adják, hogy továbbra is közös erővel segítsék Hunor életét, és a család mindennapjait. A kezeléseket elősegítő pénzgyűjtés a BVB Fanclub Ungarn hivatalos számlaszámán történik, amelyről ide kattintva tájékozódhat!

Infók róla: Lenko Patrick

My country is the world…and my religion is to do good.

Olvastad már?

A vereség ellenére a BVB statisztikája kedvezőbb

Bár az eredmény nem ezt tükrözi, statisztikákban a Borussia felnőtt a feladathoz.