Pletykafészek - Élő

BVB – FCB | Bartra gyönyörű gólja csak szépségtapaszként szolgált a Der Klassikeren

Valahol várható volt, hogy a hetek óta tartó gyengélkedés rá fogja nyomni a bélyegét a találkozóra, és Jupp Heynckes csapata sima, 3-1-es győzelmet aratott a Signal Iduna Parkban. Bartra találata csak szépségtapasznak bizonyult, igaz, a spanyol védő gólja látványosra sikeredett.

Magas hőfokon kezdődött a találkozó, hiszen mindkét együttes pörgős, dinamikus játékkal rukkolt elő, idő kérdése volt csupán, hogy mikor törik meg valamelyik védelem. Balszerencsénkre ez a lehetőség a Bayern előtt adódott, Arjen Robben révén sült el a bal láb, és szerezték meg a vezetést a bajorok, melyet húsz perccel később a már-már megszokott Lewandowski-gól követett. 0-2-es hátránnyal vonulhattak pihenőre a felek, és itt még nem ért véget a gólgála: a 67. percben Alaba is beköszönt, így teljesen elúszni látszott a mérkőzés. A 88. percben ugyan megjelent a szépségtalálat is Marc Bartra egyébként gyönyörű találata révén, de ez kevésnek bizonyult, így a BVB a 3. helyre csúszott vissza, hátránya hat pont a listavezető Bayern Münchennel szemben.

JEGYZŐKÖNYV

Kezdőcsapatok
Borussia Dortmund:Bürki – Bartra, Sokratis (42′ J. Toljan), Toprak, Schmelzer – Weigl – Kagava (68′ M. Götze), Castro – Jarmolenko (80′ J. Sancho), Aubameyang, Pulisic. FC Bayern München:Ulreich – Kimmich, Hummels, Süle, Alaba (74′ Rafinha) – Alcantara, Martinez (81′ S. Rudy) – Robben, Rodriguez (84′ A. Vidal), Coman – Lewandowski.
Kispad
Götze, Guerreiro, Sahin, Sancho, Schürrle, Weidenfeller, Toljan Boateng, Rafinha, Rudy, Starke, Tolisso, Vidal, Wriedt
Játékvezető Vezetőedzők
Tobias Stieler Peter Bosz – Jupp Heynckes
Gólszerzők
17 – A. Robben (J. Rodriguez) 0-1
37 – R. Lewandowski (J. Kimmich) 0-2
67 – D. Alaba (J. Rodriguez) 0-3
88 – M. Bartra (G. Castro) 1-3

STATISZTIKA

Borussia Dortmund FC Bayern München
50% Labdabirtoklás 50%
652 Labdaérintés 658
15 Lövés 10
4 Kaput eltaláló lövés 5
1 Kapufa 0
5 Kaput nem találó lövés 2
6 Blokkolt lövés 3
84% Passzpontosság 84%
494 Összes passz 495
417 Pontos passz 416
11 Kulcspassz 10
21 Megkísérelt csel 16
13 Sikeres csel 4
9 Megnyert párharc 13
20 Szerelési kísérlet 28
16 Sikeres szerelés 15
9 Tisztázás 21
11 Labdaszerzés 20
4 Szöglet 3
2 Les 4
2 Védés 3
12 Szabálytalanság 16

ÖSSZEFOGLALÓ

Következő mérkőzés

VfB Stuttgart – Borussia Dortmund

November 17., péntek – 20:30
Bundesliga – 12. forduló
(Eurosport 2)

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

SGE-BVB | Két pontot dobott el a Borussia Frankfurtban

A Bundesliga 9. fordulójában a Borussia Dortmund Frankfurtba látogatott.