Pletykafészek - Élő

RMA – BVB | Aubameyang duplája sem volt elég, folytatás az Európa-ligában

Erősen tartalékosan kezdett a Real, amelyik már a 12. percben kettővel vezetett: előbb a 20 éves Mayoral, majd Cristiano Ronaldo mattolta a BVB védelmét. Aubameyang hat perc alatt duplázva válaszolt, de a végső kegyelemdöfést Lucas adta meg a 81. percben. Mivel a Tottenham legyőzte az APOEL-t, így a BVB végzett a 3. helyen, bemasírozva ezzel az Európa-liga küzdelmeibe.

Hamar beindult a Királyi Gárda, hiszen a 12. percben már 2-0-ra vezettek: előbb Mayoral vette be a BVB hálóját, majd Ronaldo akasztott egy hatalmas gólt Bürki mögé a kapuba. A Dortmund azonban vissza tudott jönni: ígéretes helyzetek kihagyását követően Schmelzer remek beadását Auba a hálóba bombázta fejjel a 42. percben, majd a félidő fordulását követően ki is egyenlített. A játék ezt követően sem laposodott el, de a végső örömet a Bérnabeu közönsége élhette át: Lucas használt ki egy kaotikus helyzetet, és szerezte meg a Real harmadik, egyúttal győztes találatát. A BVB az APOEL vereségének köszönhetően a 3. helyen zárt, és az Európa-ligában folytathatja küzdelmeit.

JEGYZŐKÖNYV

Kezdőcsapatok
Real Madrid: Navas – Nacho, Ramos, Varane (38′ Asensio), Hernandez – Isco (69′ Llorente), Casemiro, Kovacic (58′ Ceballos) – Lucas, Mayoral Moya, Ronaldo Borussia Dortmund: Bürki – Sokratis, Subotic, Schmelzer – Bartra (80′ Toprak), Sahin (65′ Weigl), Dahoud, Guerreiro – Pulisic, Aubameyang, Kagava (90+’ Jarmolenko)
Kispad
Asensio, Benzema, Casilla, Ceballos, Llorente, Marcelo, Modric Isak, Schürrle, Toprak, Weidenfeller, Jarmolenko, Weigl, Zagadou
Játékvezető Vezetőedzők
Pavel Kralovec Zinedine Zidane – Peter Bosz
Gólszerzők
8′ Mayoral1-0
12′ Ronaldo 2-0
43′ Aubameyang2-1
49′ Aubameyang2-2
81′ Lucas3-1

STATISZTIKA

Real Madrid Borussia Dortmund
67% Labdabirtoklás 33%
991 Labdaérintés 573
22 Lövés 9
10 Kaput eltaláló lövés 3
0 Kapufa 0
6 Kaput nem találó lövés 3
6 Blokkolt lövés 3
92% Passzpontosság 85%
810 Összes passz 391
743 Pontos passz 334
20 Kulcspassz 8
28 Megkísérelt csel 27
22 Sikeres csel 15
6 Megnyert párharc 3
33 Szerelési kísérlet 40
18 Sikeres szerelés 18
7 Tisztázás 32
10 Labdaszerzés 10
9 Szöglet 3
2 Les 0
1 Védés 7
3 Szabálytalanság 8

ÖSSZEFOGLALÓ

Következő mérkőzés

Borussia Dortmund – Werder Bremen

December 9., szombat, 15:30
Bundesliga, 15. forduló

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

BVB – M05 | Keserédes Weidenfeller búcsú, mainzi öröm az utolsó dortmundi bajnokin

A kiesés ellen küzdő Mainz nagyobb szenvedéllyel futballozott, így megérdemelten vitte el mindhárom pontot Dortmundból, a Borussia idei utolsó hazai mérkőzésén, kiharcolva ezzel a bennmaradást.