Pletykafészek - Élő

17 idegenbeli győzelem után veszített a BVB a kupában

A lövések aránya 8-0 volt az első fél órát követően a Bayern részére, de a maradék hatvan percben a Borussia érvényesült többet, 11-7 lett az arány végül. A mérkőzés érdekességei következnek.

Statisztikákban az élen: A BVB birtokolta többet a labdát (52%), passzolt többet (543-487) és párharcainak nagyobb részét nyerte meg (61%).

A győzelmi szériának vége: 17 mérkőzés óta veretlen volt a BVB a Német Kupában idegenben, a 2013 februárja óta tartó sorozat most ért véget, mely szintúgy a Bayern ellen kezdődött.

Határozott védelem: A Német Kupában a legutóbbi 27 idegenbeli találkozón mindössze kilencszer kapitulált a BVB.

Kulcsfigura: Shinji Kagava Peter Stöger érkezése óta mind az öt gólban érintett volt (2-2 a Mainz és Hoffenheim ellen, 1 a müncheniek ellen), ebből egyet maga szerzett, a többit előkészítette, vagy érintett volt abban.

 

Kupaklasszikusok: Ez már a hetedik egymást követő szezon, hogy a két együttes találkozik a kupában, hol Berlinben, hol a bajorok otthonában. Az Allianz Arénában 2 Bayern (2013, 2017) és 2 Borussia (2015, 2017) győzelem a mérleg. Összességében ez a 12. kupatalálkozója volt a két együttesnek egymás ellen, ami a leggyakoribb párosnak minősül, de csak egyetlen egy volt, amit Dortmundban játszottak, azt a BVB nyerte 1992-ben büntetőkkel.

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Stöger történelmet írt a Borussiával – A MÉRKŐZÉS ÉRDEKESSÉGEI

Stöger és Bürki egyaránt rekordott állított fel a Gladbach elleni találkozón.