Pletykafészek - Élő

BVB – F95 | Isak és Kagava góljaival nyerte felkészülési meccsét a Dortmund

A Borussia Dortmund megnyerte első mérkőzését 2018-ban, legyőzve a másodosztályt vezető Fortuna Düsseldorfot 2-0-ra (0-0) első barátságos mérkőzésén Spanyolországában. Alexander Isak és Shinji Kagava volt eredményes Peter Stöger együtteséből az Estadio La Lineában.

17 fős keret lett belenevezve erre a találkozóra. Pierre-Emerick Aubameyang és Dan-Axel Zagadou egyéni edzésen vett részt a szálláshelyen. Marco Reus, Jacob-Bruun Larsen és Sebastian Rode rehabilitáció alatt áll, míg Marcel Schmelzer, Christian Pulisic és Roman Bürki sérülés/betegség miatt nem volt bevethető. Mario Götze, Lukasz Piszczek és Gonzalo Castro ugyan felépült sérüléséből, de pihentetve voltak erre a találkozóra.

A BVB nagyon ígéretesen kezdett, uralta a játékot, és akaratát érvényesítette a nyitó szakaszban. A Fortuna mélyen védekezett, a Dortmund azonban magas labdabirtoklással és nagy tempóval fokozta a nyomást, és tört előre. Az első ígéretes lehetőség Andrij Jarmolenko előtt adódott a nyolcadik percben, de jobblábas kísérletét hárította a düsseldorfi hálóőr. Alig öt percre rá azonban nem várt esemény történt: Raphael Guerreiro megsérült egy párharc során, helyére Marc Bartra érkezett – pontos diagnózis azonban még nincs a hátvéd kapcsán.

A BVB tovább növelte a nyomást, de gyakran kényszerítve voltak arra, hogy körbejátsszák a labdát a Fortuna büntetőterületénél, akik masszívan védekeztek. Ritka eseménynek számított, amikor a Düsseldorf Roman Weidenfeller kapujának közelébe ért. Az első veszélyes momentum a 25. perchez köthető Benito Raman révén, aki tisztán törhetett előre, igaz, kísérlete nem sokkal elkerülte a kaput. A záró periódushoz közeledve a tempó lassult, ami révén a vendégek több mozgástérhez jutottak, és a 33. percben Raman újra veszélyeztetett – kísérlete azonban szélesen elszállt. A legnagyobb lehetőséghez Jadon Sancho jutott, de Toljan ívelésére nem tudott odaérni időben, így gól nélküli döntetlennel zárult az első játékrész.

Peter Stöger négyet cserélt a félidőben, így Alexander Isak, Julian Weigl, Ömer Toprak és Dominik Reimann érkezett Mahmoud Dahoud, Nuri Sahin, Sokratis Papastathopoulos és Roman Weidenfeller helyére. A második játékrész hasonlóképp indult az elsőhöz. Az 53. percben egy a kettő elleni szituációban Toljan Kagava segítségével lőhetett kapura, amit szöglet követett. Hét perccel később Erik Durm hosszú időt követően térhetett vissza újra a pályára – a 25 éves hátvéd a védelem bal oldalára került, míg Marc Bartra jobbra húzódott át.

A 71. percig kellett az áttörésre várni, a BVB megszerezte a vezetést. Egy eltérített Jarmolenko-lövés landolt Alexander Isak előtt, aki meghozta a várva várt vezetést a Dortmund részére. A fiatal svédnek nem ez volt az első lehetősége, igaz, kísérleteit mindig megakadályozta 1-1 düsseldorfi védő. A második találat a Borussia gyorsan felépített játékának volt köszönhető – ismét Jarmolenko volt az előkészítő, Kagava pedig nem hibázott, beállítva a 2-0-ás végeredményt.

A BVB második és egyben utolsó barátságos mérkőzésére nyolcadikán kerül sor, a belga kupagyőztes SV Zulte Waregem lesz az ellenfél, akik jelenleg a 14. helyen állnak a Jupiter Ligában. A mérkőzés 16 órakor veszi majd kezdetét.

BVB face the second and final friendly match of their mid-season training camp in Marbella on 8 January, when they take on Belgian Cup winners SV Zulte Waregem, who currently sit 14th in the Jupiler League. The kick-off for that match will be at 16:00 CET.

BVB 1. félidő: Weidenfeller – Toljan, Sokratis, Szubotics, Guerreiro (Bartra, 11) – Sahin – Jarmolenko, Dahoud, Kagava, Sancho – Schürrle
BVB 2. félidő: Reimann – Toljan (Durm, 60′), Toprak, Szubotics, Bartra – Weigl – Jarmolenko, Kagava, Sancho, Schürrle – Isak
Gólok: 1-0 Isak (70′), 2-0 Kagava (84′)

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

BVB – B04 | Lehengerelte a Borussia a Leverkusent

Nagy meccset játszott a Dortmund, ki is fizetődött a teljesítmény.