Pletykafészek - Élő

A Baseltől igazolt védőt a Borussia

Dortmundban folytatja pályafutását Manuel Obafemi Akanji, a Basel 22 éves bekkje.

A Borussia Dortmund hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a klub 2022. június 30-ig szóló szerződést kötött Manuel Obafemi Akanjival.

“Szerencsések vagyunk, hogy sikerült Manuellel megegyeznünk, hiszen több európai topklub is szerette volna megszerezni a játékjogát” – mondta Michael Zorc sportigazgató. “Válogatottjában és a Bajnokok Ligájában is bizonyította már, hogy helye van a legjobbak között, nagy potenciált látunk benne a jövőre nézve” – tette hozzá.

Akanji az elmúlt két és fél évet a Baselnél töltötte, a csapattal 2016-ban és 2017-ben is svájci bajnokságot nyert, 42 alkalommal lépett pályára baseli színekben, amelyeken öt gólt szerzett. A svájci válogatott, 187 centiméter magas védő négy alkalommal játszhatott eddig a nemzeti csapatban.

“Szeretném megköszönni a Baselben eltöltött időszakot a klubnak, csak a legjobbakat kívánhatom nekik. A szívemre hallgattam, amikor elfogadtam a Dortmund ajánlatát, izgatottan várom, hogy pályára léphessek” – nyilatkozta Akanji, aki a 16-os mezszámot kapja meg a BVB-nél.

Infók róla: Dorogi László

Olvastad már?

HIVATALOS: Andrij Jarmolenko a West Hamben folytatja!

Mindössze egy év után távozik a klubtól az ukrán játékos.