Pletykafészek - Élő

BSC – BVB | Schürrle: valami hiányzott, de az utolsó fél órában jól játszottunk

A Borussia középpályása a BVBtotal!-nak nyilatkozott a Hertha elleni bajnokit követően, ahol többek között kitért arra, miért lett döntetlen a berlini mérkőzés.

André, mit gondolsz a Berlinben megszerzett egy pontról?

– Az első 55 percben nagyon szenvedtünk. Nehéz lelkileg visszajönni abból, ha a csapat néhány másodperccel a szünet után rögtön hátrányba kerül. Utána viszont nagyobb sebességre kapcsoltunk, volt néhány jó bemozgásunk a berlini védelem mögé. Több lehetőséget dolgoztunk, megérdemelten egyenlítettünk. Kár, hogy többet nem sikerült kihoznunk a meccsből. Az első hatvan percet ki kell elemeznünk. Azt gondolom, a Hertha ebben a periódusban remekül végrehajtotta a feladatát. Lezárták a területeket és nagyon agresszívan letámadtak minket labdavesztések után. Még egy kis időre szükségünk van, hogy felvegyük azt a ritmust, amit valójában tudunk játszani. Az utolsó fél órában ezzel együtt jól játszottunk.

Mit gondolsz, miért nem sikerült megszerezni a második találatot?

– Valami kis plusz hiányzott, különösen a berlini tizenhatoson belül.

Elrontottuk az utolsó passzokat, rosszul vettük át a labdákat, ezek döntöttek. Rendszerint eljutottunk a Hertha tizenhatosáig, de igazán nagy gólszerzési lehetőségeink nem voltak.

Sokkal meghatározóbb teljesítményt kell nyújtanunk, amikor a támadások befejezésére kerül a sor és akkor meg tudod lőni a második, vagy a harmadik gólt.

Azért az Olimpiai Stadion gyepszőnyege is kihívásokat állított elétek, nem?

– Borzasztó volt a pálya talaja, ez nem vitás. Ez sokkal nehezebbé teszi a játékot, különösen egy olyan csapatnak, amilyenek mi is vagyunk. De ez is a futball része. Elfogadtuk, hogy ma egy ilyen gyepszőnyegen kell futballoznunk és ahogy lehetett látni, viszonylag gyorsan megpróbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez. Az első félidőben kicsit gyakrabban próbálkoztunk hosszú labdákkal, mert a rövid passzos játékunknak nem kedvezett a talaj.

Még mindig veretlen Peter Stöger vezetésével a gárda a Bundesligában, de azért nyilván ettől többre vágytok…

– Természetesen.

Legalább az egyik mérkőzést meg kellett volna nyernünk a két döntetlenből.

Persze, ha Berlinben hátrányból egyenlíteni tudsz, akkor együtt lehet élni az 1-1-es döntetlennel. A Wolfsburg ellen mindenképpen nyernünk kellett volna múlt héten. Ez egy kissé frusztráló. Megvoltak a helyzeteink, mindkét meccsen voltak jó lövéseink. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, és ha ezt jól csináljuk, a győzelmek is jönni fognak.

Infók róla: Dorogi László

Olvastad már?

Delaney: “Érezni, mennyit jelent itt a derbi az embereknek!”

“From Borusse to Borusse” címmel zajlik egy YouTube videósorozat a Borussia Dortmund gondozásában, ahol a …