Pletykafészek - Élő

Stöger hálás azért, hogy véget ért az Aubameyang-saga

Az osztrák mester megkönnyebbült, hogy lezárult a régóta húzódó átigazolási hercehurca. A továbbiakban semmi mással nem szeretne foglalkozni, csak a futballal.

Peter Stöger reméli, hogy most már a csapat is száz százalékban arra tud koncentrálni, ami a pályán történik, s nem arra, ami azon kívül. Mint ismert, az Arsenal végül klubrekordot jelentő 56 millió fontért vásárolta meg a gaboni támadót. Pótlására a BVB a Chelsea belga csatárát, Michy Batshuayit vette kölcsön, ugyanakkor arról is beszámoltunk, hogy minden bizonnyal nyáron visszatér Londonba, a Dortmundnak nem lesz kivásárlási opciója.

A hírek szerint, akár már péntek este, a Köln elleni mérkőzésen bekerülhet a kezdő tizenegybe, de az szinte borítékolható, hogy elutazik a csapattal Kölnbe. Stöger azt is elmondta, reméli, hogy az óriási médiafelhajtás csökken a Borussia körül, most hogy lezárult az átigazolási időszak.

“Nagyon jó hogy vége van ennek az egész őrületnek, mert nagyon megosztotta a közönséget. Most már nincs semmi, ami mögé elbújhatunk, csak a futballra koncentrálunk” – tette hozzá Stöger, aki elmondta, hogy Aubameyang az ő irányítása alatt egyszer sem késett edzésről, csupán egy megbeszélést hagyott ki és egy alkalommal fordult elő, hogy nem edzett megfelelően, amikor már mindenképpen alá szeretett volna írni az Arsenalhoz.

Infók róla: Dorogi László

Olvastad már?

Nagytakarítást tarthat nyáron a Borussia 

A Borussia Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke belebegtette, hogy amennyiben nem történik gyökeres változás a csapat játékában, jelentős átalakításon eshet át a Borussia nyáron.