Pletykafészek - Élő

BVB – RBL | A bajnokság elindul

2008 óta nyolcadik alkalommal kezd hazai pályán a Borussia Dortmund holnap este a Lipcse ellen. A mérleg 5 győzelem és két vereség, melyet a Leverkusen mért a BVB-ra.

A két csapat meccsritmusa jelentősen eltér: míg a Dortmundnak ez lesz a második tétmeccse, addig a Lipcse már a hetediknél tart. A Német Kupában mindkét együttes sikerrel vette az első akadályt: a Lipcse a Regionalligás Viktoria Kölnt győzte le 3-1-re, a Dortmund pedig 2-1-re múlta felül hosszabbításban a másodosztályú Fürth-öt. A Lipcse e mellett az Európa-liga küzdelmeiben is érdekelt, a svéd Hackent összesítve 5-1-re, a román Craiovát pedig 4-2-re győzte le. A héten az ukrán Zoryával találkoztak a playoff kör során, az első találkozó 0-0 lett.

Hoffenheim-Dortmund

Hazai pályán a csapat tavaly jól teljesített, a legutolsó öt hazai bajnokin négy győzelmet arattak, 12 gólt szerezve, és négyet szerezve. A Lipcse mérlege ugyanezen időszakból soványabb, idegenben két győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérleg. Az EL-ben játszott három idegenbeli mérkőzésen sem tudott nyerni a lipcsei alakulat, mindegyiken döntetlennel zártak.

A Lipcse az átigazolási piacon három új játékossal erősítette keretét: a Montpellierből Nordi Mukiele, a Sionból Matheus Cunha, a River Plateból pedig Marcelo Saracchi érkezett a Lipcsébe. Több távozó is akadt a csapatnál, talán a legfájóbb pontot Naby Keita távozása jelentette a Liverpoolba, de az érte kapott 60 millió euróval vigasztalódhatott a csapat. Távozott még Bernardo, aki a Brightonba igazolt 10 millióért, és pár, epizodista játékos is, valamint Lőw Zsolt is, aki a PSG-ben segíti az ex-Dortmund edző Thomas Tuchel munkáját.

Deniz Aytekin

A mérkőzést Deniz Aytekin fogja vezetni, akinek munkáját Christian Dietz és Eduard Beitinger segíti a vonalak mentén, a negyedik játékvezető pedig Johann Pfeifer lesz. A 40 éves bajor sípmester 146 élvonalbeli mérkőzésen dirigált eddig, a Dortmundnak 19-szer fújt (10-3-6), legutóbb a Frankfurt elleni 3-2-es bajnoki során 2018 márciusában. A 2017-es kupadöntőt is ő vezette, ahol szintén ez a két csapat mérkőzött meg, és szintén a Dortmund nyerte a találkozót (2-1). 

Közvetítés

A mérkőzés holnap 18 órakor veszi kezdetét, melyet a Sport1 TV közvetít. Legyen egy jó szezonunk, kerüljük el az elmúlt évek blamáit, menjünk előre! Nur der BVB!

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Jó széria a Gladbach ellen, létfontosságú mérkőzés előtt áll a BVB

Fináléhoz érkeztünk, a Borussia Dortmund a másik Borussiához, a Mönchengladbach-hoz utazik a szezonzáróban, azokhoz, akiket …