Pletykafészek - Élő

Reus: Mind reméltük, hogy eredményes lesz…

Lucien Favre és Marco Reus válaszolt a kérdésekre, miután egy őrült mérkőzésen legyőzték az Augsburgot. “Ez fantasztikus volt a szurkolóknak – és nekünk is!” – mondta az edző. A mérkőzés reakciói következnek.

Lucien Favre: “Remek mérkőzés volt. Ez fantasztikus volt a szurkolóknak – és nekünk is! Minden lehetséges. Hittünk magunkban, és erősebb a hitünk, ha olyan közeg vesz körbe minket, mint itthon. Mindig játszani próbálunk, de rengeteget kell fejlődnünk a védekezésben. Kissé fáradtak voltunk ma, de végül 4-3-ra nyertünk. Alcácer remek vétel volt – persze nem kívánok senkit sem kiemelni, mi egy csapatként voltunk eredményesek.”

Marco Reus: “Hihetetlen. Gyengén védekeztünk ma. Három gólt kaptunk itthon, de Paco szenzációs volt a végén. Emlékszem, mikor első napjaiban néhány szabadrúgásgólt szerzett. Mind reméltük, hogy eredményes lesz – aztán jött, és meg is csinálta. A padról szállt be, és mesterhármast jegyzett 30 perc alatt – ezt nem is lehetne jobban! Nagyon fárasztó volt az elmúlt néhány hét. Négy vagy öt játékosunk is van, akik végig játszottak, és nem is tudunk rotálni a sérülések miatt. Az Augsburg úgy játszott, ahogy Münchenben is, mindig üldözött bennünket valaki, ami egy idő után idegesítő is lett, és sok energiát emésztett fel. De ma valahogy nem érdekel, hogy miképp nyertünk. A pontok a miénk, és ez jó kezdet. Mario gólja csodálatos volt, ő egy nagyon különleges játékos.”

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

BL: teljesen kiegyenlített párharc vár ránk

A Borussia a Tottenhammel találkozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a hétfői sorsoláson. A továbbjutási esélyekről nehéz egyelőre nyilatkozni, de vélhetően az egyik legkiegyenlítettebb párharcot fogja látni a Wembley (vagy a felújított White Hart Lane) és a Signal Iduna Park közönsége egyaránt.