Pletykafészek - Élő

Reus döntött, három pontot ért a wolfsburgi túra

A Bundesliga 10. fordulójában tovább növelte előnyét a Borussia, miután Marco Reus 27. percben érkezett találatával 1-0-ra legyőzte a vendéglátó Wolfsburg csapatát. Lucien Favre együttese immáron 15 tétmeccs óta veretlen.

Nem sok jelenet játszódott le az első félidőben, és ez a kevés helyzet is egy gólt hozott: azonban ez három pontot is ért rögtön. Brooks ugyan majdnem öngólt jegyzett a 3. percben egy kockázatos felszabadítással, de végül meghagyták a Dortmundnak a gólszerzést: egy ívelésből érkezett a gól, melybe előbb Delaney tette be a fejét, és ez így lett tökéletes a kapitánynak, aki magabiztosan bólintott a hálóba. A szünet előtt kis híján továbbnövelte előnyét a vendégegyüttes, Reus visszapasszából Guerreiro kísérletezett, de lövését blokkolták.

A második játékrész élénkebben indult, a Wolfsburg aktívabban kezdett, de komolyabb veszélyt nem tudtak jelenteni, sőt, egy kontrából Sancho veszélyeztetett igazán először, de Roussillon tisztázott az 52. percben. A túloldalon Arnold (58. perc) és Steffen (72. perc) veszélyeztetett komolyabban, de gólra nem tudták váltani helyzetüket. Összességében a Dortmund uralta a mérkőzést, igaz a második részben beakadt, gyakran engedték át a labdát a gyakori passzeladások okán. A Wolfsburg egyre erősebb lett, és nyomott az egyenlítésért, de Bruun Larsen előtt is adódott lehetőség arra, hogy megnövelje az előnyt, kevéssel hagyta el a kaput lövése a 79. percben. A zárójelenetet Arnold szabadrúgása jelentette, ami a 87. percben csak pár centiméterrel kerülte el a hálót.

Kemény hét vár most a Borussiára, hiszen kedden az Atlético otthonában mérkőzik meg a biztos továbbjutásért a Bajnokok Ligájában, szombaton pedig jön a Der Klassiker, a Bayern Münchent fogadjuk a Signal Iduna Parkban.

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

BVB – ATM | Stabil első félidő, kiváló hajrá, kiütéses győzelem

Titkon azért kissé tartottunk a szezon első igazán komoly erőpróbájától, de úgy fest, a Favre-csapatot …