Pletykafészek - Élő

“Soha nem is kívántam többet ennél!” – interjú Sven Benderrel

“Manni” visszatér. Sven Bender, aki a 2011-ben és 12-ben bajnoki címet, 2012-ben és 2017-ben Német Kupát nyert, valamint 2013-ban BL-döntős csapatnak a része volt, 2017 nyara óta játszik a Bayer Leverkusen színeiben. Egy interjú kapcsán felkeresték lakásán, aki készséggel állt rendelkezésre az érdeklődő munkatársak részére.

Manni, nehezen indult a szezonotok, de Peter Bosz vezetése alatt a Leverkusen felhívta magára a figyelmet 2019-ben erős eredményeivel, és szikrázó támadófutballjával. Mi történt a téli szünetben, ami segített titeket visszaterelni a győztesek útjára?

Több nehezítő körülmény is hátráltatott minket a szezon első felében. Kezdésnek hiányoztak az olyan vezetők, mint Aranguiz és Baumgartlinger – ők olyan játékosok, akiknek szava sokat nyom a latban az öltözőben. A kapusunk, Hradecky, egy igazi szikla, szintén távol maradt a szezon elején. Nem tudtuk a kívánt eredményeket elérni, és ez a negatív széria végigkísérte az őszi szezonunkat. A tudat, hogy képesek vagyunk sokkal többre is, elég motiváció volt a szezon második feléhez. Képesek voltunk friss lendülettel nekivágni a téli szünet után a folytatásnak, azonban még mindig hosszú út áll előttünk, nem értünk el semmit sem egyelőre. Ahhoz kétség sem fér, hogy képesek vagyunk kitaposni az utat a következő évre szóló európai szerepléshez, és ez az, amit mi megcéloztunk!

Saját kérésedre távoztál a Borussia Dortmundtól 2017-ben, és akkor Peter Bosz vette át a csapatot. Most nemrégiben ő lett az edződ a Leverkusennél. Hogy érzi magát, tudva, hogy ennyire kicsi a profi futball világa?

Ez így van. Igazából volt egy hét tréningem a Dortmundnál az ő irányítása alatt. A döntésem, miszerint távozom a klubtól már addigra eldőlt egy ideje, ehhez Peter Bosznak semmi köze nem volt. Igazán értékeltem azt a módot, ahogyan kapcsolatba lépett velem, és érdeklődést mutatott az iránt, hogy érzem magam. Most újfent az edzőm lett, és nagyon boldog vagyok emiatt. Az élet gyakran úgy hozza, hogy más emberekkel újra és újra kereszteződnek az utaink.

Igazán földhöz kötött vagy, ha összevetünk jópár profi futballista kollégáddal. Se Instagram, se Facebook, tetoválásnak nyoma sincs. Ez egy tudatos döntés volt, hogy ezektől távol maradsz, és nem válsz részesévé?

Meglepőnek fogod találni: körülbelül másfél éve Lars és én eldöntöttük, hogy adunk egy esélyt az Instagramnak. Körülbelül öt hónapot adtunk neki, és a végén az volt a tapasztalatunk, hogy csak megerősítette bennünk: nincs nekünk erre igazán szükségünk.

Az igazat megvallva megleptél volna, ha más irányba fordult volna ez a történet. Mi a személyes véleményed ezzel a tapasztalattal kapcsolatban? 

Számomra megmutatta, hogy én az a fajta srác vagyok, aki csak azt szereti, ha kint lehet a pályán a stadionban. Egy olyan srác vagyok, aki abban a légkörben érzi jól magát. Erre vagyok fogékony, ez az, ami igazán lökést tud adni nekem. De a pályán kívül én csak Sven vagyok, egy családos ember, aki békét és nyugalmat szeretne. Az emberek azt mondják, hogy a social media mindenre jó és szükséges napjainkban. Ezzel nem értek egyet. Döntést hoztam azzal kapcsolatban, hogy a privát életemet megtartom magamnak, és őszinte akarok lenni magamhoz, megmaradni annak, aki voltam, hű ahhoz, ahonnan jöttem. Meg vagyok győződve arról, hogy ez az, ami lehetővé teszi, hogy a hétköznapi dolgaimat teljesen hagyományos mederben folytathassam, mikor emberek közé kerülök. A baráti köröm öt éves korom óta többé-kevésbé változatlan maradt, az egyetlen igazi különbséget az jelenti, hogy a köztünk kialakult földrajzi távolság némiképp megnövekedett…

Kívántad néha azt, hogy pár játékos, akivel karriered során találkoztál, úgy gondolkozzon, mint te, és kicsit reálisabb maradjon?

Mind különbözőek vagyunk, és mindenki a maga módján felel az életéért. Rengeteg esetben úgy érzékeltem, hogy ezek a döntések nem az adott emberen múlnak, hanem a körülötte levőkön, akik magas elvárásokat támasztanak vele szemben. Néhány játékos nagyon fiatal, éppen ezért nincs valódi ötlete, hogy mit válasszanak ilyen szituációkban – elvesztik az értékeiket, és ez hatást gyakorol a privát életükön is. Talán az én generációmból származó játékosoknak kicsivel könnyebb dolga volt, mint a most feltörő fiataloknak. Az ő korukban nálunk a rivaldafény és elvárás nem volt olyan mértékű, mint napjainkban. Viszont kétség sem fér hozzá, ahogy tapasztalom, hogy a legtöbb játékos végül karrierje alatt a leginkább fontos dolgokra fókuszál, többnyire így mennek a dolgok.

A Dortmund-Leverkusen felvezetése kapcsán nagy beszédtémát szolgáltatott az, hogy ez a mérkőzés különleges lesz számodra, avagy sem. Kíváncsiak vagyunk, hogy számodra mennyit jelent a dortmundi tábor támogatása, amit az elmúlt hosszú évek alatt kaptál, és a hosszan tartó pozitív benyomásról, amióta elhagytad a klubot?

Már részese voltam annak a megtiszteltetésnek, hogy leverkuseni mezben kiállhattam a Südtribüne elé. Csodálatos tapasztalat volt, és mindent elárult arról, hogy a dortmundi drukkerek pozitív véleménnyel vannak rólam, amiért hihetetlenül hálás vagyok. Úgy gondolom, megbecsülnek Dortmundban, mert játékosukként mindent beleadtam a klubért, ami csak tőlem telt, hiszen én ilyen személyiség vagyok. Képességeim szerint a lehető legjobban kívántam teljesíteni – ennél többet pedig soha nem kívántam! Nagy szív, nagy szenvedély, és igen, természetesen boldog vagyok, hogy újra Dortmundban játszhatok.

Még van pár év előtted profi futballistaként előtted,  de most ugorjunk előre – tegyük fel, hogy visszavonultál, és visszatérsz a Signal Iduna Parkba, illetve a BayArenába. Milyen fogadtatást remélsz a szurkolóktól?

Hogy őszinte legyek, egy ilyen szituációban én csak szeretném megtekinteni a meccset, nincs elvárásom azzal kapcsolatban, hogy miképp kezeljenek az emberek. Akkor már nem szól rólam semmi sem többé. Épp elég visszajelzést kaptam és kapok játékosként, onnantól kezdve már az új generációról, a fiatal játékosokról kell, hogy szóljon minden.

Úgy érzem, mindegy, mennyire próbálkozunk, nem tudunk belőled ízig-vérig észak-rajna-vesztfáliai embert kihozni, igaz?

(Bender nevet) Nem! Mondom ezt úgy, hogy igazán otthon érzem ott is magam. Mikor visszavonulok a profi futballtól, biztos vissza fogok járni, hogy megtekintsem a régiót, és találkozzam a barátaimmal. De én olyan típus vagyok, aki mindig közel állt az otthonához, és ha szögre akasztom a cipőmet, visszaköltözöm Bajorországba. Nem kérdés!

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Már semmit sem tudunk dráma nélkül csinálni – a mérkőzés reakciói

“Úgy tűnik, ez a gyengeségünk, hogy szorossá tegyük a meccsek végét, különösen otthon” – nyilatkozta …