Pletykafészek - Élő

Alcácer még szépített, de fájó a vereség az Augsburgtól

Drámával indult a 24. játékhét első találkozója, ugyanis a listavezető Borussia Dortmund elszenvedte idei második vereségét, az Augsburg otthonában 2-1-re kapott ki Lucien Favre csapata.

A listavezetők domináltak az első percekben, és sok korai lehetőséget is ki tudtak alakítani. Már az első percben esély nyílt a vezetésre, de Bruun Larsen nem tudta megfelelően kezelni a labdát egy kontra során, viszont a nyolcadik percben helyzetbe hozta Reust, akinek közeli lövését a remek formát kifogó Kobel hárította. Egy újabb remek lehetőség volt előttünk a 15. percben is, mikor Hakimi tört előre a jobb oldalon, és visszapasszolt Sanchónak, akinek 16 méterről lőtt kísérlete egy védőről szögletre pattant.

Az Augsburg, amelyik összesen két pontot szerzett a lehetséges 21-ből a legutóbbi hét forduló során a BVB elleni hazai meccseiken, óriási ajándékot kapott a Dortmund védelmétől a 24. percben. Hahn a jobb szélről kiugratta Ji-t középen, és bár az egykori dortmundi játékos első kísérletét a becsúszó Delaney hárította, a kipattantót már a bal felső sarokba rúgta, egy-nullás előnybe hozva ezzel csapatát.

A Dortmund, amely csapat idáig mindösszesen 33 percig volt hátrányban az Augsburg otthonában, óriási lehetőséget kapott az egyenlítésre a 42. percben, miután Bruun Larsen tette próbára Kobelt, a kapus azonban állni tudta a sarat.

Ha már állni a sarat: a második félidő első húsz percében hulló eső megzavarta a Dortmundot, nem találta ritmusát és tempóját, és nem egyszer csúsztak el a rosszabbodó minőségű pályán. Egy óra játék után Favre taktikai és játékoscserét is eszközölt, Guerreiro és Alcácer érkezésével átálltak a 4-1-4-1-es formátumra, mely rendszerben így Delaney és Reus számára ért véget a játék. A 68. percben azonban újabb arculütés érte a csapatot, Ji duplázni tudott, és már kettőre duzzadt a hazai együttes előnye.

A Dortmund ekkor sem adta fel, bár nehézzé vált helyzete, viszont számos bátor vállalás jelezte, hogy ki akarják taposni a mérkőzésbe visszavezető utat. Ehhez a 75. percben találtak is egy lehetőséget, ám Kobel ezt a harcot még meg tudta nyerni – nem úgy a 81. percben, Sancho és Götze összjátéka előkészítette a terepet Alcácernek, aki 11 méterről lőtt a kapuba. A vendégek hajtani kezdtek az egyenlítésért, de Kobel kivédte Götze próbálkozását a 87. percben, és megtartották a győzelmüket.

A mérkőzés összefoglalója:

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Négy találatig jutott a BVB a Freiburg otthonában

Simának ígérkezett, sima is lett: négyet lőtt a Dortmund a Freiburgnak a Bundesliga 30. fordulójában, …