Pletykafészek - Élő

Súlyos pofon a Bayern ellen, újra a bajoroknál az előny

Súlyos pofonba szaladt bele a Der Klassikeren a Borussia: 5-0-ra nyert a Bayern München, amely együttes ezzel újfent az élre állt egy pontos előnnyel.

A mérkőzés pontosan úgy kezdődött, ahogy azt a nézők megálmodták: tele intenzitással. A Bayern volt az első csapat, aki fenyegette a másik kapuját, mikor az első perc végén Hummels fejelt mellé nem sokkal egy szögletet követően. A túloldalon a Dortmund a hatodik perc környékén került közel a vezetéshez Bruun Larsen és Reus összjátékának köszönhetően – a kapitány az érkező Dahoudnak passzolta vissza a labdát, aki azonban nem tudott élni a lehetőséggel, és a kapu mellé lőtt.

A 100. Der Klassikeren a Bayern szerezte meg végül a vezetést, Hummels ezúttal nem hibázott a szögletnél fejeléskor a 10. percben. A védelem gyengesége meglátszott, visszatérő problémát jelentettek a rögzített helyzetek, különösen a szögletek.

A müncheniek nem vették le a gázról a lábukat, a 17. percben Lewandowski lopott el egy labdát a gyenge passzt adó Zagadoutól. A lengyel válogatott csatár a kirohanó Bürkit átívelve talált a kapuba, a kapufa sajnos nem nekünk segített az akció végén. Szerencséről azonban nem beszélhettünk a következő percekben – Lewandowskit a 18. percben Bürki állította meg, egy percre rá Müller fejelt egy kapufát, majd ismét a svájci védett Hummels támadásánál a 32. percben. A hálóőr a 40. percben is résen volt, hárított Müller támadásánál, majd Lewandowski blokkolt lövésére Javi Martinez csapott le, aki végül már nem hibázott, a 41. percben már 3-0-ra módosította az eredményt. Két percre rá az őrizetlenül hagyott Gnabry fejelte be Müller beadását, így 4-0-val vonultak pihenőre a felek…

A Dortmund rendkívül erőtlenül, észrevétlenül játszott, amit a kapuralövési arányok is mutattak (15-3). A legnagyobb örömöt a szurkolók látványa jelentette, akik az eredmény ellenére is olyan buzdítással éltették csapatukat, amilyet az egész világon bárki megirigyelhet. Ennél több látnivaló nem is nagyon akadt a második játékrészben, még a 78. és 89. percekben Lewandowski előtt adódott lehetőség, utóbbiból gól is született. A gigászok csatája nagyon tiszta, megérdemelt Bayern-győzelemmel ért véget, így újra az élre álltak egy pont előnnyel. Még 18 pont kerül kiosztásra, nyitott maradt a verseny továbbra is.

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Alcácer még szépített, de fájó a vereség az Augsburgtól

Drámával indult a 24. játékhét első találkozója, ugyanis a listavezető Borussia Dortmund elszenvedte idei második …