Pletykafészek - Élő

Weigl: Az a mód, ahogy eldobtuk ezt a mérkőzést magunktól, igazán bosszantó

A skynak interjút adva Julian Weigl értékelte a találkozót a Bréma elleni 2-2-es mérkőzést követően.

Julian Weigl: “Egy nagyon erős első félidővel kezdtünk, számtalan helyzetünk volt arra, hogy 3-0-ra is növelhessük az előnyünket, és a második félidő elején is voltak jó helyzeteink, de az a mód, ahogy eldobtuk ezt a mérkőzést magunktól, igazán bosszantó. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire lenyomott minket a Bréma. Sajnálatos módon két hibát vétettünk, és mind a kettő gólhoz vezetett. Az igazat megvallva az eredmény teljesen igazságos annak fényében, hogy miként játszott a Bréma a második játékrészben – mi folyamatosan elrontottuk az előre tartó játékunkat.

Nehéz úgy tempót diktálni, ha olyan nyomással találkozik, mint amilyet a Bréma helyezett ránk. Nem akartunk futball-harakirit elkövetni, tudtuk, milyen tempós játékosaik vannak elől. Kivárásra játszottunk, de ez rossz döntésnek bizonyult. Nem tudtunk lélegzetvételhez sem jutni akkor, amikor hozzánk került a labda.

Vannak játékosaink, akik utat mutatnak nekünk. Marco Reus nem játszott, ő talán segíthetett volna nekünk, de ezt természetesen nem hozhatjuk fel mentségként, sem kifogásként. A mostani helyzetünket figyelembe véve a tabellán, meg kellett volna nyerjük a találkozót. Matematikailag még mindig megnyerhetjük a bajnokságot, de ez most még nehezebbé vált ezzel.

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Favre: Bárki, aki a kezezést ilyen helyzetben befújja, az nem ért a futballhoz

Sebastian Kehl csalódott volt amiatt, hogy a csapat képtelen volt több lehetőséget teremteni a Schalke …