Pletykafészek - Élő

Sajtóhír: Klubrekordért szerződtettük Schulzot

Német sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund klubrekordot jelentő összegért szerződtette a Hoffenheim válogatott játékosát, Nico Schulzot.

Bár a két klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díjat, a Bild című német napilap szerint a Borussia Dortmund 30 millió eurót fizetett a Hoffenheimnek a német felnőttválogatottban tavaly szeptember elején, Peru ellen (2-1) bemutatkozó védőért.

A középpályásként és bal oldali védőként egyaránt bevethető labdarúgót megelőzően André Schürrléért fizetettek hasonló összeget a sárga-feketék.

Schulz a BSC Rehberge Berlinben kezdte pályafutását, 2000-ben a Hertha ifjúsági csapatához került, majd 2010-től a tartalékoknál számítottak rá, utána a 2010-2011-es idényben az első csapattal készülhetett, ahol három évig játszott a berliniek színeiben. 2015-ben a Mönchengladbachhoz szerződött négy évre, két évvel ezelőtt pedig a Hoffenheim szerződtette a 26 éves játékost, aki már 122 Bundesliga-meccsen játszott.

Nico Schulz a nyolcszoros német bajnok Borussia Dortmund első nyári szerzeménye, miután a keddi napon öt évre kötelezte el magát a bajnokságot 2. helyen záró együttesnél.

Infók róla: Lenko Patrick

My country is the world...and my religion is to do good.

Olvastad már?

HIVATALOS: Nico Schulz a Borussiához igazolt!

A Borussia Dortmundban folytatja pályafutását a Hoffenheim német válogatott hátvédje. Nico Schulz 2024 nyaráig írt alá az új klubjánál.