“Köszönöm!” – Mario Götze tollából

Szerző: | 2019. máj. 22. | BVB Blog

A theplayerstribune.com lehozott egy tartalmas írást Mario Götze kapcsán, aki beszélt az eddigi életéről, döntéseiről, a vele való fordulatokról. Ezúton publikáljuk számotokra a teljes anyag fordítását.

“Számomra a pokol nem képes arra, hogy tudjon futballozni. Ez ennyire egyszerű. Életem jelentős részében nem kellett igazán nehéz dolgokkal szembenéznem. Minden a helyén volt, és már nagyon fiatalon megadatott, hogy az álmaimnak éljek. 17 voltam, mikor kisétálhattam a Sárga Fal elé. Két kiváló futballmenedzser irányítása alatt játszhattam. Világbajnoki döntőben jegyeztem gólt, mikor 22 éves voltam.Hogy őszinte legyek, túl fiatal voltam ahhoz, hogy átérezzem a súlyát annak, amit megéltem. Nem tudtam úgy értékelni azt, mint ahogy ti esetleg elképzelnétek. Majd ebbe belebetegedtem. Majdnem minden szertefoszlott.

Pofon vágott, és elkezdett ordítani velem

“De ne itt kezdjük. Kezdjük egy jó emlékkel. Kezdjük Mr. Kloppal. Ő volt az első edzőm, és ő volt az, aki hitt bennem, és megadta az esélyt, hogy 17 évesen debütálhassak. Igazán szórakoztató most őt Liverpoolban látni, hiszen ő egy teljesen természetesen viselkedő fickó a média kereszttüzében is. Autentikus figura, aki azt mond, amit akar. De úgy gondolom, hogy a legtöbb ember csak a partvonal mellett álló oldalát ismeri, holott van egy nagyon komoly oldala is. Mikor 17 vagy 18 voltam, és nem adtam bele százszázalékot az edzésen, félelmetes volt. Képes volt rohanni utánam, pofon vágott, és elkezdett ordítani velem. Nem igazán tudom tökéletesen átadni ezt németül, de tudják, hogy beszél, a fogait csikorgatva. Akkor azt mondta: “Még több szenvedély kell, hogy legyen benned. Mindent bele kell, hogy adj! B*zdmeg! Gyerünk!

Majd az edzést követően újra teljesen nyugodt lett, és félrehívott beszélni: “Mario, hogy vagy? Beszélgessünk az életről. Mi újság?”

Tudta, hogy kezeljen engem. Egy lenyűgöző edző, de a személye az, ami a legfontosabb volt számomra fiatal játékosként. Soha nem találkoztam olyan menedzserrel a futballban, aki ennyire természetesen volt humoros. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor egy nyáron összefutottam vele Düsseldorfban. Épp akkor igyekezett egy specialistához a hajtranszplantációja kapcsán. Óriási hírértéke volt Németországban, de ő csak nevetett rajta. Mosolygott, mindent elmondott ezzel kapcsolatban – milyen jól fog kinézni, és tényleg, mindent.

Majd amikor elhagyta a csapatot, rám kacsintott, és annyit mondott: “Mario, ne aggódj, elmentem a telefonszámot.”

Visszakérdeztem: “Mire gondolsz?” Erre annyit felelt: “Az orvos számát. Elmentem neked. Pár év múlva talán neked is szükséged lehet rá.”

Majd nevetett és elsétált. A legtöbb ember ilyenkor zavarban van, vagy nem is mond semmit, de őt ez nem érdekelte. A környezetére rendkívül nagy hatást tett pozitív kisugárzása és humora. Köszönetet szeretnék mondani neki, hiszen ő indított el az úton, és együtt értünk el azokban az években rengeteg sikert Dortmundban. 10 és 20 éves korom között ugyanabban a teraszházban éltem a szüleimmel, az otthonom klubjában játszhattam, és igazán nem voltak gondjaim.”

Fotó: www.theplayerstribune.com

Voltam Júdás, majd hős, majd egy nagy csalódás…

“Ez egy olyan döntés volt, amit a legtöbb ember még most sem tud megérteni. Ez nem egy olyan dolog, amit az ember egy éjszaka alatt megrág magában. Ez volt életem legnehezebb döntése, és rengeteg időt emésztett fel. A Bayern már az előző évben is megkeresett, és akkor eldöntöttem: nem megyek. De amikor bejelentették Pep Guardiolát a Bayern élére, és újra megkerestek, bizonytalanná váltam. Meg kell értenetek, hogy gondolkozik egy 20 éves srác. Emlékeztek, mikor ti voltatok ennyi idősek? Nem tudtátok, hogy is működnek a világ dolgai. A magam részéről esélyem sem volt arra, hogy elmenjek valahova egyetemre. Sose kellett egyedül, magamra vigyázva élnem. Éppen ezért úgy éreztem, szükségem van az életemben a változásra, különösképp a futball terén, úgy gondoltam, Pep irányítása alatt a játék teljesen megváltoztat, fejleszt engem, mint játékost.

Meghoztam hát a döntést, hogy megyek, és nem gondoltam bele a következményekbe. Pár héttel később rendőri őrizet állt a szüleim háza előtt, hogy megvédjenek minket. Nem tudom, ki ugrasztotta ki a nyulat a bokorból, biztos, hogy nem én voltam. Ez volt a legutolsó dolog, amit valaha is akartam. De kétség sem fér hozzá, hogy az időzítés borzalmas volt. A Real Madrid elleni elődöntőre készültünk, és két nappal előtte robbant a bomba, megjelentek a hírek arról, hogy nyáron távozok. Most már megértem a reakciókat. A legtöbb ember számára a futball több, mint egy egyszerű játék.

De abban az időben ez sokkolt. A füttyszó, és a lelátói transzparensek a saját drukkereinktől… együtt tudtam élni vele, a magam részéről. De a fiatalabb testvérem 14 éves volt akkor, és számos konfrontáció érte őt. Az emberek sok dolgot vágtak édesanyámhoz. Fenyegetéseket tettek közzé a családommal kapcsolatban az interneten. Elképzelhetetlen volt ilyet átélni, különösen úgy, hogy ez velünk történt meg, ez a mi otthonunk volt. Én elmentem ugyan a nyáron, de a családom ott maradt és ott is élt Dortmundban, szóval nekik ez sokkal rosszabb volt. Ez volt életünk legnehezebb periódusa, de nehezen tudnám azt mondani, hogy megbántam.

Egy dolgot megtanultam az életről ekkor, hogy nem tudhatod, mi vár rád. Néhány remek pillanat, amit a futballban éltem meg rögtön azután jött, hogy addig sötétek voltak a dolgok, és ez fordítva is igaz. Ha figyelted a médiát, én voltam Júdás, majd a hős, majd egy nagy csalódás, és kis híján kikerültem a futballtérképről. És ez négy év történése volt csupán.”

Fotó: www.theplayerstribune.com

A döntő előtt depresszióssá váltam

“Nehezemre esik azt mondani, hogy a Bayernbe igazolni hiba volt, mivel Peptől rengeteget tanultam a futballról. Tisztán a taktikáról órákig képes volt beszélni, és megtanultam új perspektívából látni a játékot. Az edzések a legmagasabb szinten zajlottak, a legintenzívebb és legaprólékosabb volt, amit valaha is megtapasztaltam. Szintén különleges volt őt testközelből látni mint edzőt és személyt, hasonló volt az élmény, mint Klopp-pal, éppen ezért sokat rágódtam abban az időben. Pokoli nehéz volt elhagyni Dortmundot, de ha nem váltok akkor, ha nem megyek el a Bayernbe, vajon a világbajnokság is hasonlóképpen alakult volna?

Az élet furcsa. Az emberek beszélnek a világbajnokságról, a döntőben jegyzett gólomról, és úgy gondolom, elfelejtik, mennyire szar volt nekem az a verseny a legvégéig. Ma már mindenki elfelejti, hogy félidőben le lettem cserélve Algéria ellen a legjobb 16 között, de én nem felejtek. Nem kezdtem a negyeddöntőben Franciaország ellen. Az elődöntőben nem is játszottam Brazília ellen. Szeretném azt mondani, hogy érettebb lettem általa, de akkor voltam talán a legszomorúbb egész addigi életemben. Nem voltak pozitívumok, amikbe kapaszkodhattam volna. A döntő előtt depresszióssá váltam.

Nem lehetett előre látni, ami ezután jött. Tudják, az emberek folyamatosan ugyanarról beszélnek: gól, gól, gól. Számomra ez a része kevésbé volt fontos. Belerúgni abba a labdába – ezerszer csináltam már korábban. A gól annak a döntésemnek a következménye volt, amit a hotelszobában hoztam: abbahagytam a rágódást a dolgok alakulása kapcsán, és az edzésre koncentráltam, olyan keményen dolgoztam, ahogy csak bírtam a döntő előtt. A gól részben szerencse volt. Az edző dönthetett volna úgy is, hogy nem küld be csereként. Számos másik játékos közül választhatott volna. André Schürrle dönthetett volna úgy is, hogy abban a szituációban nem íveli át nekem a labdát. Alig látott. A labda jöhetett volna kicsit másképp is a területre. Egy méterrel arrébb balra, vagy épp jobbra. A kapus meg is foghatta volna. Mikor a mellkasomhoz ért, talán negatív gondolatok uralkodtak rajtam. Talán nem hittem benne. Talán sosem történik meg. Millió különböző helyzet lehetett volna, ahol nem én vagyok az,a ki gólt szerez, amivel megnyerjük a világbajnokságot a Maracanában.”

Fotó: www.theplayerstribune.com

Sokat azt mondták, ez jelenti a pályafutásom végét

“Ez a gól több volt, mint egy álom. De a legnagyobb áldomás az volt, ahogy a döntő előtti napokat tudtam kezelni. A legmélyebben voltam karrierem során, és három nappal később hirtelen hőssé váltam, és világbajnokok lettünk. Ez a folyamat, amin keresztülmentem inspirál engem, különösen azután, amiket átéltem abban a pillanatban. Nem voltam felkészülve az elvárásokra. Joachim Löw “Messis” megjegyzését a sajtó felkapta. Mikor a döntőben a padról odahívott, azt hiszem, azt mondta nekem: “Mutasd meg a világnak, hogy jobb vagy, mint Messi.” Hogy őszinte legyek, nem koncentráltam rá. Túlságosan lekötött a taktikára való fókusz, és hogy mit kell tennem. Nem is igazán hallottam őt.Mikor ezt megismételte a mérkőzés utáni sajtókonferencián, ez óriási dologgá vált. Eddig is nagy volt a nyomás a Bayern által. Az összehasonlítás számomra nem volt a legjobb dolog, 22 éves fejjel. Amit az emberek vártak tőlem, az túl nagy léptékű volt, és mentálisan ez nem volt könnyű számomra.

Emberek vagyunk, erre emlékeznünk kell. Tudom, hogy ezt könnyű elfelejteni. De egy nagyon kemény emlékeztetőt kaptam erre a világbajnokság után. Az utána következő két évben rengeteg problémám kezdődött el az erőnlétemmel. Keményen edzettem az elvárások miatt, de rengeteg fájdalmam volt. Nem igazán értettem, mi történik körülöttem. Nagyon kimerültem, és úgy éreztem, a testem cserbenhagy. A vizsgálatok kimutatták, hogy anyagcsere-gondokkal küzdök, és sokan azt mondták, ez jelenti a pályafutásom végét.

Rehabilitációra jártam, és visszább kellett vegyek a fokozatból pár hónapra, hogy felépüljek, és ez nekem jót tett. Soha nem akarsz egészségügyi problémákat átélni, de másrészről az egész eddigi életem a futballról szólt nyolc éves korom óta. Bár megnyertük a világbajnokságot, de – és ez tudom, furcsán hangzik – majdnem fel sem fogtam. Elmentünk egy három hetes vakációra, majd visszatértem a Bayernhez – olyan volt az egész dolog, mintha meg sem történt volna. Még több elvárás, még több cím, még több gól. A Bayernnél ez a mérce. Mikor a futballt elvették tőlem, először láthattam egyben az egész történetet. Minden, amin keresztülmentem, legyen az jó vagy rossz, végre elkezdett a tudatomig is eljutni.”

A gyűlölet, amit továbbra sem tudok megérteni

“A legjobb döntésem, amit akkoriban hoztam az a Dortmundba való visszatérésem volt. Mikor 20 évesen távoztam, nem igazán volt semmi életcélom. Ez durvának hangozhat, de a futballt gyermekek játékának láttam – rohangálsz egy labdával egy füves pályán. Ez csak sport volt számomra. Semmi több. De amikor feljutsz a csúcsra, majd hullámvölgyeket élsz meg, és meglátod, mit is jelent ez az egész az embereknek – akkor meglátod benne a haragot, a szerelmet, a nyomást, mindent, és felismersz néhány célt.

Nos, a gyűlölet, a harag egy olyan dolog, amit továbbra sem tudok megérteni. Továbbra is közel állok a Bayern azon játékosaihoz, akik nagyon jók voltak hozzám, mikor ott voltam. Nem gondolnám, hogy utálnunk kéne egymást csak azért, mert más színű mezben játszik, különösen akkor, ha együtt adatott meg nekünk a lehetőség arra, hogy hazahozzuk a világbajnoki trófeát. Ez egy olyan kötelék, amelyet senki el nem vehet tőlünk.

Dortmundban újra más perspektívából ítélnek meg. Sokan, akik dühösek voltak a távozásomkor, újra üdvözöltek, amiért nagyon hálás vagyok.”

2009. november 21 – Azt hittem összesz*rom magam

“Tudom, hogy a legtöbb ember nem emlékszik erre a napra. Semmi extra nem történt, 0-0-át játszottunk a Mainz-cal. De én sosem fogom elfelejteni, mivel Jürgen Klopp ekkor hívott a 88. percben a kispadról, hogy beálljak, és debütáljak ezzel. Képzeljék el, 17 éves voltam. Felnőttem az úton. Ez őrület. Felkeltem, és futottam körbe, majd felnéztem a Sárga Falra és a szurkolókra. Őszinte leszek, olyan ideges voltam, hogy azt hittem összesz*rom magam, mielőtt a pályára tenném egyáltalán a lábam. Tudják, biztos vagyok benne, hogy az emberek az elkövetkező 100 évben meg fogják nézni azt a világbajnoki találatot, és ez nagyon különös, természetesen. De az első lépésem a Westfalenstadion gyepén legalább ennyire emlékezetes számomra.

Szóval itt az idő, hogy köszönetet mondjak Kloppnak a lehetőségért. Ez volt a történet kezdete. És tudják mit? Boldog vagyok, hogy ezt mondhatom, de ennyi év után sem volt szükségem a hajspecialista telefonszámára. Még nem. Talán egy napon, majd nagyon-nagyon sokára kellhet.

Végül, a legfontosabb dolog…

Szeretnék köszönetet mondani a Dortmund drukkereinek az egész éves támogatásért. Ez nagyon különleges volt a számomra. Rengeteg dolgon mentünk együtt keresztül. A magam részéről voltam a csúcson, de voltam a mélyben is egyaránt. Nem tudom, merre tart tovább az út, de annyit szeretnék mondani, hogy ez a klub életem egyik legkülönlegesebb része, és nagyon boldog vagyok, hogy újra élvezni tudom a futballt, úgy, mint régen.

Köszönöm.

Mario”