Pletykafészek - Élő

Nagyon türelmesen és effektíven védekeztünk – a mérkőzés reakciói

“Ha így megy tovább sorunk a szezon végéig, ki tudok egyezni vele!” – mondta Marco Reus a 2-0-ás Szuperkupa-győzelmet követően. A mérkőzés reakciói következnek.

Michael Zorc: “Mindkét csapat komolyan vette a küzdelmet, ezt láthattuk, nagyon érdekesnek találtam a meccset. Nagyon jól védekeztünk, kevés alkalommal hibáztunk, és sokszor alakítottunk ki helyzetet akkor, mikor mi birtokoltuk a labdát, már a félidőben is vezethettünk volna. Kevésszer engedtünk le, és nagyon agresszíven támadtunk azért, hogy visszaszerezzük a labdát. Mikor megtettük, néha túl gyorsan el is veszítettük. Kétség sem fér viszont ahhoz, hogy jól védekeztünk, és remekül kontráztunk. A felkészülési idény alatt észrevettük, hogy nagyon jól működnek bizonyos elemeink.”

Lucien Favre: “Egyértelműen meg akartuk nyerni a mérkőzést. A Bayern nagyon erős volt, és sokat birtokolta a labdát: 65% körül, úgy emlékszem, ez rengeteg. Kétség sem fér hozzá, hogy rengeteg tiszta gólszerzési lehetőségünk volt, nagyon türelmesen és effektíven védekeztünk. Nagyon, nagyon jól teljesítettünk.”

Sebastien Kehl: “Egyértelműen elégedettek vagyunk, boldogok vagyunk, hogy miénk a cím. Tudtuk, hogy ez egy forró mérkőzés lesz, de a győzelem nekünk segít, és boldog perceket eredményez. A második gólnál például remekül kontráztunk, az ilyen helyzetekben nagyon jó a tempónk. Az a mód, ahogy előretörtünk, nagyon-nagyon biztató volt. Összességében rengeteg gólszerzési lehetőségünk volt, különösen az első félidőben. Úgy gondolom elégedetten távozhatunk, de azzal a tudattal, hogy vannak dolgok, amiket jobban is csinálhatunk. Mostmár előre tekintünk, várjuk a Német Kupa küzdelmét, majd azt követően a bajnokságot is.”

Marco Reus: “Ha így megy tovább sorunk a szezon végéig, ki tudok egyezni vele, nagyon jól kezdtünk. Magától értetődik, hogy ez a mérkőzés nem számít mércének a szezonhoz mérten, de ettől függetlenül csodálatos mérkőzésünk volt, sokkal effektívebbek voltunk, és megérdemeltük a győzelmet. Jó pár társunkat kénytelenek voltunk nélkülözni azonban ma. Szeretnénk ezt a szintű játékot továbbörökíteni – van egy célunk erre a szezonra, és együtt képesek vagyunk elérni. De továbbra is valamennyiünk előtt rengeteg dolog áll, amit meg kell tanulnunk, különösen a védekezés terén. Az elkövetkező hetekben ezt fel kell dolgozzuk, de úgy gondolom, képesek leszünk rá, kollektívaként kell működnünk. A minőség adott, egy a feladat: ezt meg kell mutassuk minden alkalommal a pályán. A következő kihívás a kupamérkőzés. Örömmel tölt el, hogy a dolgaink ismét jól alakulnak.”

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Lucien Favre szerződéshosszabbítás előtt

"Csak formalitás" – ugyanis német sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund vezetőedzője, Lucien Favre hamarosan meghosszabbíthatja a június 30-án lejáró szerződését.