Pontosan az ilyen meccsekért akar az ember a BL-ben futballozni

Szerző: | 2019. aug. 30. | Nyilatkozatok

Monacóban sorsolták ki csütörtökön a Bajnokok Ligája 2019/2020-as szezonjának csoportbeosztását, ahol a Borussia Dortmund nem kapott könnyű ellenfeleket. Lucien Favre együttese a végső győzelemre is esélyes Barcelonával, az olasz Internazionáléval és a prágai Slaviával küzd meg ősszel a továbbjutásért.

“Pontosan az ilyen mérkőzések miatt akar az ember a Bajnokok Ligájában szerepelni, hogy ilyen nívós klubokkal küzdhessen meg mint amilyen az Internazionale, vagy a Barcelona”

– nyilatkozta a sorsolást követően Hans-Joachim Watzke klubigazgató. Az tehát egészen biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a BVB-nek, ha tovább szeretne jutni, de emlékezhetünk, 2012-ben éppen ilyen nehéz, ha nem nehezebb kvartettbe került a csapat (akkor a Manchester City, a Real Madrid és az Ajax voltak az ellenfelek), s annak a szezonnak a végén bizony BL-döntőt játszhatott a Jürgen Klopp irányította együttes.

“A Barcelona, az Inter, de a még a Slavia is olyan ellenfelek, amelyek ellen teljes gázzal kell futballozni az elsőtől az utolsó percig”

– tette hozzá Watzke.

“Hiszünk a saját képességeinkben. Mi a célunk? Egyértelműen az, hogy továbbjussunk a csoportból!

– nyilatkozta Marco Reus.

A Borussia korábban egyetlen egyszer találkozott az FC Barcelonával, a BVB és a katalán sztárcsapat az 1998-as Európai Szuperkupában ütközött meg, miután az előző szezonban a Dortmund Bajnokok Ligáját, míg a Barcelona UEFA-kupát nyert. Az akkor még két felvonásos párharcban a katalánok kerekedtek felül, a Camp Nouban 2-0-ra nyertek a hazaiak, míg a Westfallenstadionban 1-1-es döntetlen született.

A Slavia ha másban nem is, abban hasonlít a Barcelonára, hogy a csehek is egy párharcot vívtak korábban a BVB-vel, éppen ugyanabban a szezonban, amikor az ominózus szuperkupa találkozókat is rendezték, a BL-csoportkörben a Dortmund 4-1-re nyert hazai pályán, 3-0-ra Prágában.

Az Interrel már más a helyzet, ez a párharc némi túlzással élve patinás múltra nyúlik vissza. Legalábbis a legutóbbi két Inter-Dortmund ütközet igazán emlékezetesre sikeredett. A felek először több évtizeddel ezelőtt, az 1963/1964-es idényben találkoztak egymással a Kupagyőztesek Európa Kupájában, akkor Dortmundban 2-2-es döntetlen született, ám a San Siróban az olaszok nyertek 2-0-ra. Pontosan harminc évvel később, az UEFA-kupában találkozott a két csapat, akkor a Dortmund 3-1-re kikapott hazai pályán a kék-feketéktől, de a második találkozón majdnem ledolgozta hátrányát az oda-visszavágós párharcban, 2-1-es vezetés után Matthias Sammer kapufát lőtt, így a fordítás elmaradt.

“Ez egy nagyon erős csoport. Határozottan azért dolgozunk, hogy kemény munkával megoldjuk ezt a feladatot. A Barcelonát nem igazán kell bemutatni senkinek, miközben az Inter kezdi visszaküzdeni magát Olaszországban oda, ahová valójában tartozik, és nyáron sok pénzt költöttek jó játékosokra”

– nyilatkozta a sorsolást követően Lucien Favre.

“A prágaiak szintén letették a névjegyüket az európai kupaporondon az előző idényben, igazán jó mérkőzéseket játszottak a későbbi győztes Chelseavel az Európa-liga negyeddöntőjében. Ezzel együtt pozitívan állunk a kihívások elé.”

A Slavia nem mellesleg tavaly megnyerte a cseh bajnokságot, és a Barcelona is bajnoki címvédőként érkezik idén a sorozatba, ráadásul Antoine Griezmannal, Lionel Messivel és Luis Suárezzel félelmetes támadógépezettel rendelkeznek.

“Cseteltünk ma a srácokkal reggeli közben és már akkor arról beszélgettünk, hogy mennyire jó lenne a Barcelona ellen futballozni. Csodálatos, hogy ez tényleg megtörténik”

– mondta Marco Reus csapatkapitány.

“Nem kérdés, a miénk a legnehezebb csoport. Nagy kihívás számunkra, de nagy örömmel fogadjuk el ezt a kihívást. Tényleg izgatottan várjuk a mérkőzéseket”

– tette hozzá Michael Zorc sportigazgató.