Pletykafészek - Élő

Hummels: megmutattuk, mennyire erősek tudunk lenni

A Barcelona elleni döntetlen után a kiváló teljesítményt nyújtó Mats Hummels, a végül negatív főszereplő Marco Reus és Lucien Favre vezetőedző is értékelt.

Mats Hummels: “Sok helyzetet dolgoztunk ki, ellenben nagyon keveset engedtünk az ellenfelünknek. Az első félidei játék alapján azt mondhatjuk, hogy igazságos végeredmény született, de a második félidőben nagyon sokat tettünk a győzelem megszerzéséért. Nyomást helyeztünk a Barcelonára és hibára kényszerítettük őket. Sok gólszerzési lehetőségünk volt, de ezekkel sajnos nem tudtunk élni, ezért most mégis azt kell mondanom, két pontot elveszítettünk ezen a meccsen. Ezzel együtt, a második félidei teljesítményünkre nagyon is építhetünk. Mindent egybevetve, jól védekeztünk csapatként, mindent kiadtunk magunkból. Most két idegenbeli BL-meccs következik számunkra, nem lesz egyszerű feladat egyik sem. Ma viszont megmutattuk, hogy mennyire erősek tudunk lenni.”

Marco Reus: “Sajnos rosszul lőttem a tizenegyest, de azon kívül is volt még négy-öt tiszta helyzetünk. Legalább egyet ki kellett volna használnunk és akkor győztesen hagyjuk el a pályát. A teljesítményünkre viszont, ahogy Mats is mondta, mindenféleképpen lehet építeni. A Barcelona nehezen tudott helyzeteket kidolgozni, nem engedtünk nekik nagy területet. A sorsolás után arról beszélgettünk, hogy szeretnénk továbbjutni a csoportból, ha ilyen teljesítménnyel rukkolnunk elő a további csoportmeccseken is, nem kérdés, hogy elérjük-e a célunkat.”

Lucien Favre: “Nagyon jól futballoztunk, elegendő helyzetet dolgoztunk ki, sokkal nagyobb nyomást helyeztünk a Barcelonára, mint ők ránk és a védekezés is kiválóan működött. Nagyon sok mindent magunkkal vihetünk a jövőben a második félidőből, összességében fölényben futballoztunk. Nagyon sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de összességében nem rossz a 0-0-ás eredmény. Szeretnénk továbbjutni a csoportból, de azt is tudjuk, hogy ez egy nagyon kemény kvartett. A második félidő egyedülálló volt, mindenki jól szórakozhatott annak ellenére is, hogy nem született gól. Most viszont el kell felejtenünk a Bajnokok Ligáját, hiszen nagyon nehéz mérkőzés következik a bajnokságban.”

Infók róla: Dorogi László

Olvastad már?

Választ adtunk a kételyekre – a mérkőzés reakciói

A BVB remek választ adott a múltkori, Union Berlin elleni vereséget követő kétségekre, hiszen 4-0-ra …