Pletykafészek - Élő

A BVB továbbra is veretlen Marwin Hitz-cel – a mérkőzés érdekességei

Immáron tizenegyedik alkalommal játszott a Schalke és a Dortmund 0-0-ás döntetlent egymással, ami rekord a Bundesliga történetében, hisz más párosítás még sosem eredményezett ennyi gól nélküli találkozót. A 155. derbi érdekességei következnek.

Erős végjáték: A legutolsó négy, kapura tartó lövés egyaránt a Borussiától érkezett a 73. és 79. percek között, ami pont annyi, mint amennyit előtte a komplett mérkőzésen kísérleteztek. A kapura tartó lövések számában a Schalke dominált 12-8 arányban, ám a Királykékek a 69. percben veszélyeztettek utoljára.

Legelfoglaltabb játékos: Négyszer lőtt a Schalke kapujára, így Jadon Sancho nevéhez fűződik a legtöbb gólszerzési kísérlet mind a 28 játékost figyelembe véve.

Szerelésekben erős: Mats Hummels párharcai 88%-át nyerte meg a mérkőzésen.

Továbbra is veretlenül: Marwin Hitz helyettesítette a beteg Roman Bürkit a kapuban. A dortmundi talizmán mind a nyolc korábbi tétmeccsén nyert a BVB mezében. Az első Ruhr-derbijén többször is próbára tették feladatkörében, de szerencséje is kitartott a két kapufánál, illetve Guerreiro gólvonali mentésénél, így Hitz-cel a kapuban továbbra sem veszített még találkozót a BVB.

Premier: Tobias Raschl első alkalommal szerepelt az első csapat keretében. A 19 éves védekező középpályás eddig a Regionalligában játszott az U23-as csapatban, illetve az U19-eseknek kiírt Ifjúsági Bajnokok Ligájában is csapattag.

Rotáció: A szerdai 2-0-ás vereséget követően a Dortmund öt poszton is cserélt a kezdőcsapatban – a legutóbbi ilyen csere két mérkőzés között márciusban volt esedékes a 3-2-re megnyert mérkőzésen a Hertha Berlin ellen.

Infók róla: Jakó Róbert

Olvastad már?

Tizedik egymást követő győzelem, tizedik hátrányból fordítás a Mönchengladbach ellen

A Dortmund nézettségi rekordot döntött a Német Kupában a legjobb 16 közé való jutás során. …