Pletykafészek - Élő

Hét és fél éven belül harmincadszor rendezik meg a Der Klassikert

A Borussia Dortmund gyakori vendég mostanában az Allianz Arénában, ám a legutóbbi öt évben nem termett babér a BVB-nek Münchenben. Szombaton hét és fél éven belül immáron harmincadik alkalommal találkozik egymással a két német gigász – ellentétes előjelekkel.

Vízválasztó mérkőzéshez érkezett múlt hétvégén a Bayern München. A német rekordbajnok hatalmas pofonba nézett bele Frankfurtban, bár ebben bő 80 percnyi emberhátrány is közrejátszott, ezzel együtt a bajorok vezetőségének végleg betelt a pohár az 5-1-es vereség után. Bár a sajtóhírek szerint két mérkőzésre szóló ultimátumot még adtak volna Niko Kovac vezetőedzőnek, a horvát tréner viszont egy nappal később bejelentette lemondását. A münchenieket átmenetileg Hans-Dieter Flick másodedző vette át, s a Bajnokok Ligájában jól sikerült a bemutatkozása, az Olympiakoszt 2-0-ra győzte le a Bayern.

A bajorok játéka ezzel együtt sem volt meggyőző, ám egy Klassikeren aligha számít az aktuális forma. Pedig a Borussia az elmúlt hetek szenvedései után az előző mérkőzéseken már mutatott életjeleket, kedden pedig szenzációs fordítást bemutatva, 0-2-ről 3-2-re győzte le az Intert a Bajnokok Ligájában, ezzel egyrészt megközelítette a csoportot vezető Barcelonát egy pontra, másrészt hatalmas mentális erőt meríthetnek a játékosok a sikerből.

A Bayern és a Dortmund 2012 áprilisa óta 29 alkalommal találkozott, hol a Német Kupában, hol a Bundesligában, hol a Bajnokok Ligájában feszültek egymásnak a felek, legutóbb a Német Szuperkupában néztek farkasszemet egymással – akkor a BVB Paco Alcácer és Jadon Sancho góljaival 2-0-ra nyert a Signal Iduna Parkban. Érdekesség, hogy a két gigász meccsei az elmúlt négy évben mindig a 11. és 28. játéknapra estek, bár az elmúlt években nem sok köszönet volt bennük, ami a dortmundi vendégjátékokat illeti: mindet a Bayern nyerte meg az említett időszakban, legutóbb 2014 áprilisában nyert a Dortmund 3-0-ra a Signal Iduna Parkban, de összesen csak három idegenbeli bajnoki sikernek örvendhetnek, amivel így is a legjobbak a Gladbach-kal karöltve.

A Bayern München valóban nem brillírozott Kovac vezetésével, a legutóbbi négy bajnoki fordulóban pedig csupán négy pontot szereztek és összességében is ez a leggyengébb szezonkezdetük a 2010/11-es idény óta, akkor 10 mérkőzés után 18 ponttal álltak. Az Allianz Arénában viszont a gyengébb szereplés ellenére is jól teljesítenek, legutóbbi 18 hazai bajnoki mérkőzésükből csupán egyet veszítettek el, méghozzá a Hoffenheim ellen. Hogy van baj Münchenben, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a csapat már 16 kapott gólnál tart, erre utoljára a 2008/2009-es idény kezdetén volt példa, amikor Jürgen Klinsmann irányította a bajorokat.

Ami a Borussiát illeti, kiváló hírek érkeztek péntek délután, ugyanis Lucien Favre-nak aggódnia kellett a sérülések miatt: Jadon Sanchót le kellett cserélni az Inter elleni BL-meccsen, Marco Reus pedig pályára sem léphetett az olaszok ellen, viszont a rangadót megelőz napon már mindketten teljes értékű edzésmunkát tudtak végezni, így jó eséllyel ott lesznek a gyepen szombaton az Allianz Arénában.

Az már kevésbé jó hír, hogy az elmúlt mérkőzéseken a Borussia képtelen megőrizni kapuját a kapott góltól, legutóbbi három mérkőzésén egyaránt kapitulált a BVB védelme. Ezzel együtt a fekete-sárgák legutóbbi hét bajnokijukon veretlenek tudtak maradni és összességében is csak egy vereségük van a bajnokságban, azt az Union otthonában szenvedte el a Favre-legénység – értelemszerűen ez az egyetlen idegenbeli veresége is a csapatnak. Bizakodásra adhat okot, hogy legutóbb 16 Bundesliga-találkozóján mindig tudott legalább egy gólt szerezni a Dortmund, amire most is szükség lesz, hiszen a túloldalon Robert Lewandowski élete formájában van. Az ex-dortmundi lengyel csatár eddig minden bajnokiján betalált idén és toronymagasan vezeti a bajnokság góllövőlistáját – pedig egy kisebb sérüléssel játszik, a válogatott szünetben kés alá is feküdhet, hogy megoperálják a lágyékát.

Aminek kifejezetten örülhet Lucien Favre, hogy a nyári igazolások az elmúlt mérkőzéseken egyre jobb formában futballoznak, Thorgan Hazard például a Borussia legutóbbi hét góljából négyben is szerepet játszott és összességében is vezeti a Bundesliga gólpassz-listáját hat assziszttal.

A Bayernt és a Dortmundot mindössze egyetlen pont választja el a tabellán, a Borussia 19 egységgel a második, három ponttal lemaradva a listavezető Mönchengladbach mögött, a müncheniek pedig negyedikek, ugyanúgy 18 ponttal, mint a Lipcse, a Freiburg és a Schalke. A fogadóirodáknál annak ellenére is toronymagas esélyes a Bayern, hogy a rekordbajnok nem futja életet szezonját, egy esetleges dortmundi győzelemmel viszont igazán jó szájízzel mehetne a csapat a válogatott szünetre. A mérkőzést szombaton 18.30-tól rendezik az Allianz Arénában, a Sport TV élőben közvetíti.

Infók róla: DortmundFanatics

Olvastad már?

Reus: Egy irányba kell húzzon a szívünk, és látszódnia kell az akaratunknak, hogy győzhessünk

A két Borussia (a Dortmund és a Mönchengladbach) már százhúzszor nézett farkasszemet egymással. Ezen a …