A téli átigazolási szezon margójára

Szerző: | 2020. feb. 02. | Szerződések

Január 31-én, azaz pénteken, éjfélkor lezárult a 2019/20-as idény téli nemzetközi átigazolási szezonja. A Borussia nem volt tétlen idén télen és folyamatosan a nemzetközi futballmédia középpontjában állt. Óriási játékosmozgásról persze nem beszélhetünk, azonban Erling Haaland szerződtetétese hosszú távon is nyomot hagyhat a Borussia Dortmund átigazolásainak történelmében. A télen három játékos távozott, kettő érkezett, míg egy fiatal profi szerződést kapott. Nézzük kikről is van szó!

TÁVOZÓK

Julian Weigl
Nagy reményekkel érkezett a még mindig csak 24 éves középpályás 2015 nyarán az 1860 Münchentől. A transzferdíja 2,5 millió euró volt. Weiglről annyit tudtunk érkezésekor, hogy nagy tehetségnek tartják és 19 éves kora ellenére csapatkapitány volt Münchenben. Sokan Sebastian Kehl utódját látták benne. Első szezonjában mindösszesen egyszer ült a padon, ezen kívül két meccset hagyott ki sérülések, egyet pedig eltiltás miatt. Azon kívül végig kezdő volt a Borussiában. A második éve hasonlóan alakult, azonban a tavalyi és azt megelőző szezonban már bekerült a rotációba. Idén 13 bajnoki, 4 BL és két kupamérkőzésen szerepelhetett a BVB mezében, a tavalyi év utolsó napján pedig bejelentették, Weigl elhagyja a Borussiát! A 2016-ban a német válogatottban is bemutatkozó középpályás 20 millió euró fejében a portugál Benfica csapatához szerződött. Már korábban is tudni lehetett, hogy Weigl elvágyódik, ráadásul az akkor még csak pletyka szinten mozgó, mára már megerősített középpálya-erősítés is a levegőben mozgott. Weigl pedig formába akart lendülni, ami játék nélkül aligha jöhet össze. Weigl 117 alkalommal húzhatta magára a BVB szerelését. Mondhatnánk azt, hogy több volt benne, azonban karrierje koránt sincs még leírva, szóval egy szónak is száz a vége: köszönünk mindent Julian, további sok sikert!

Paco Alcácer
Noha az őszi szezon vége óta a levegőben lógott Alcácer távozása, átigazolásának lebonyolítása az utolsó napig húzódott. Ennek több oka is van. A pletykák szerint erősen megromlott a kapcsolata Lucian Favre vezetőedzővel és így hiába nyújtott jó, de mindenképpen elfogadható teljesítményt, távoznia kellett. Paco fő kérője korábbi klubja a Valencia volt – Rodrigot pótolták volna vele, aki végül nem igazolt Barcelonába. A 26 éves támadó mindenképp szeretett volna hazaszerződni, így végül a Villareal csapatával egyezett meg. A Borussia 23 millió eurót keresett az üzleten. Noha a 19 éves és azóta berobbanó Erling Haaland leigazolása egyáltalán nem indokolta volna Alcácer menesztését, a döntés valamilyen szinten érthető. Konkrétan nem tudjuk, hogy mi áll az ügy hátterében, de egy edzőnek muszáj megtartania a tekintélyét. Az viszont már más kérdés, hogy ez hogy hatott az öltözői hangulatra, ugyanis a tegnapi Union elleni mérkőzésen Hakimi és Reus is dühösen, magából kikelve hagyta el a pályát lecserélésükkör. a klubvezetés részéről érthető a transzfer, ugyanis ha Favre kijelentette, hogy nem számít a spanyolra, felesleges lett volna megtartani őt egyrészt a bére, másrészt a Barcelona felé vállalt bónuszok végett. Nyáron szinte borítékolható, hogy bővül a támadószekció, első tippünk a dortmundi szupertehetség, Youssoufa Moukoko profi szerződtetése lenne.

Jacob-Bruun Larsen
A 21 éves dán szélső egyértelműen több játéklehetőség reményében igazolt el a Hoffenheim csapatához. Karrierje kísértetiesen hasonlít Jonas Hofmannéhoz. A BVB 2017-ben hozta fel a felnőtt csapathoz, ahol bizonyította, hogy nincs elveszve a pályán. A formába lendülés és játéklehetőség miatt 2018 telén fél évre kölcsönbe került a Stuttgart csapatához. Azonban mindösszesen 4 alkalommal kapott lehetőséget, így visszakerült a Borussiához. A tavalyi idényben 24 mérkőzésen léphetett pályára a Bundesligában, idén viszont már csak négyszer. 9 millió euróért cserében váltott klubot. Fiatal játékos lévén nagy jövő állhat előtte és noha Dortmundban feleslegesség vált, reméljük, hogy hosszútávon láthatjuk még a Bundesligában futballozni!

ÉRKEZŐK

Erling Haaland
Egy éve került Salzburgba, ahol rögtön be is robbant. 27 mérkőzésen 29 gólt és 7 gólpasszt jegyzett. Az idei szezonban 22 gólig jutott Ausztriában, majd Dortmundba való szerződtetése után ott folytatta, ahol a bikáknál abbahagyta. Első mérkőzésén mesterhármassal debütált az Augsburg ellen, majd egy duplával folytatta Kölnben és tegnap, az Union ellen is két gólig jutott. Lehetne ennél többet kívánni? Aligha. 3 meccs/7 gól. A 19 éves norvég támadóért fél Európa harcban állt a Manchester Uniteden át a Juventusig. Végül a Dortmundot választotta. És milyen jól tette! A 20 millió eurós kivásárlási árán felül további 10+15 millió euróba fájt a Dortmundnak az átigazolás, azonban hosszútávon ez igencsak megtérülőnek látszik. Innentől kezdve Lucian Favrén múlik a játékos teljes mértékű be és felépítése, a klubvezetésen pedig a kérők elhesegetése.

Emre Can
A müncheni nevelésű Emre Can a Leverkusenben hívta fel magára a figyelmet, ahol 39 mérkőzésen bizonyította tehetségét és rátermettségét. A német válogatott középpályás következő állomása Anglia és a Liverpool volt. Can hamar alapemberré vált és meggyőzte Kloppot. A csapatkapitányi karszalagot is többször megkapó Can végül kisebb botrány közepette, sérülten, szerződése lejártával, 167 mérkőzéssel a háta mögött távozott Liverpoolból. Noha Kloppék sokáig küzdöttek érte, a végére elmérgesedtek a tárgyalások és játékjoga ingyen került a Juventushoz. Az első torinói szezonjában 29 mérkőzésen léphetett pályára a Serie A-ban és 6 találkozón a Bajnokok ligájában is. Több csupán sérülései miatt nem jutott neki. Tavaly nyáron azonban a Juventusszal is megromlott a kapcsolat és főleg Sarri vezetőedzővel. A Juventus nem nevezte a BL-keretbe és ezáltal Can annyira kiakadt, hogy a szezon során mindösszesen kétszer kapott lehetőséget kezdőként, hatszor pedig perceket, csereként. A Borussia 1 millió euróért vette kölcsön a középpályást, a szezon végeztével pedig további 25 millió euróért végleg megszerezheti azt. Két dolog biztos. Can tehetséges, de nagyon nehezen kezelhető és sérülékeny. Azonban mindkét negatív jellemzővel volt már jócskán dolga a dortmundi stábnak és vezetőségnek, úgyhogy ha van hely, ahol a Can karrierje új lendületet kaphat, akkor az pontosan Dortmund.

Giovanni Reyna
A 17 éves amerikai-portugál támadó egyértelműen Paco Alcácer távozásának köszönhetően kapott profi szerződést, ugyanis elfogytak elől az emberek. A new york-i akadémiáról tavaly nyáron érkező tehetség négy gólig jutott az U19-es Bundesligában és az ifi BL-ben is. Felkerülése óta Favre az elsőt leszámítva minden mérkőzésen bizalmat ad neki, ha csak percekre is. Reyna egyébként mindkét szélen és középen is bevethető. Meglátjuk hogyan alakul a további fejlődése, de Haaland mögött a padon aligha lesz könnyű dolgat. Pláne, hogy a Bundesliga korhatárcsökkentése miatt az irdatlan mennyiségben gólt termelő Youssoufa Moukoko is képbe kerülhet a felnőtt csapatnál.