A Freiburg ellen egy gól is elég volt

Szerző: | 2020. Már. 01. | Összefoglalók

A Borussia Dortmund Jadon Sancho találatával 1-0-ra győzte le a Freiburgot a Bundesliga 24. fordulójában és immáron három mérkőzés óta nem kapott gólt a bajnokságban.

Tulajdonképpen kötelező győzelem várt a Borussia Dortmundra a Freiburg ellen szombat délután. No, nem mintha a Fekete-erdőből érkező rivális nem képviselne Bundesliga szinten egy minimum közepes erőt, de Sallai Rolandék tavasza eddig közel sem sikerült úgy, ahogy azt eltervezték, a BVB ezzel szemben a Leverkusen elleni kisiklástól eltekintve magabiztosan vette az akadályokat a bajnokságban.

A közös történelem is dortmundi sikert vetített előre, egyetlen Bundesliga-klub ellen sincs jobb mérlege ugyanis a fekete-sárgáknak, mint a Freiburg ellen, így minden adott volt ahhoz, hogy a Signal Iduna Parkba kilátogató 81 365 néző jól szórakozzon. Lucien Favre vezetőedző továbbra sem számíthatott a sérült Marco Reus, Thomas Delaney duóra, de a héten az új csillag Erling Haaland gyomra is rakoncátlankodott, így a norvég csodatini csak a kispadon kezdte a mérkőzést.

A Borussia az első pillanattól kezdve magához ragadta a kezdeményezést, ezúttal nem tűnt úgy, hogy beüthetnek a Leverkusen ellen látott rövidzárlatok, de a helyzetek azért nem sorjáztak, a Freiburg jól szervezett védelmén nehéz volt rést találni. Egészen a 15. percig, amikor Julian Brandt szerzett labdát a vendégek tizenhatosán belül, majd pöttyintett Thorgan Hazard elé, aki a középen teljesen üresen érkező Sancho elé tálalt, az angol pedig köszönte szépen, bedroppolta a freiburgi kapuba a játékszert. Ezt volt Sancho 14. gólja a bajnokságban.

A dortmundi vezető gól után az égiek úgy vélték, itt lenne az ideje befejezni a mérkőzést, így éktelen nagy záport küldte Dortmundra, ez persze nem akadályozta meg a futballistákat, hogy folytassák a küzdelmet. Az első freiburgi helyzetre a 25. percig kellett várni, ekkor Vincenzo Grifo előtt adódott lehetőség, de lövése elszállt a léc fölött. A félidő végére kifejezetten nagy nyomás helyezedett a dortmundi védelemre, amely ezúttal állta a sarat, még úgy is, Hummelst a félidőben le kellett cserélni agyrázkódás gyanúja miatt.

A második félidőben lehetőséget kapott Haaland is, aki azonban ezen a délutánon nem tudott gólt szerezni, ahogy szerencsére Schmid sem a Freiburgban. Pedig a vendégek játékosa igen közel állt ehhez a 68. percben, de lövése néhány centiméterrel elkerülte a dortmundi kaput.

A Borussia a hátralévő időt gyakorlatilag lemenedzselte és zsinórban harmadik bajnokiján nem kapott gólt, ami elnézve az idei szezon alakulását kisebb csodával ér fel. A stabil teljesítményre a következő hetekben is szüksége lesz a csapatnak, ugyanis nagyon komoly sorozat előtt áll a Favre-legénység. Jövő szombaton a Borussia Mönchengladbach otthonában vizitál a BVB, majd jön a PSG elleni BL-visszavágó, azt követően pedig a Schalke elleni Ruhr-vidéki derbi.