Pletykafészek - Élő

Európa-liga: Borussia Dortmund – Krasnodar 2-1

Győzelemmel kezdett a Borussia Dortmund az Európa-Liga csoportkörében is, miután az utolsó percben szerzett góllal beállította a 2-1-es végeredményt az FK Krasznodar ellen ezen a szoros találkozón.

A 12. percben Mamaev sokkolta a nézőket a Signal Iduna Parkban, miután az orosz csatár vezetéshez juttatta a vendégeket. A sárga-feketék mindent beleadtak, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. Illetve mégis: Ginter egy gyönyörű fejes góllal egyenlített az első félidő végén (45+1) Park beadásából. A második játékrészben is a BVB diktálta a játékot, de ismét szenvedtek gólszerzés terén, helyzeteik rendre kimaradtak. A kései győzelmet Joo-Ho Park biztosította (90+3), az előkészítést pedig Ginter vállalta magára.

A Borussia másodjára vesz részt az Európa-Liga csoportkörös küzdelmeiben. Némi megnyugvásra adhatott okot az orosz ellenfelek elleni mérleg: négy győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség (a Zenit Szentpétervár ellen) szerepel a nevük mellett. A szenzációs szezonkezdet is mellettünk szólt, hiszen mind a kilenc (immáron tíz) eddigi tétmeccsünket győzelemmel zártuk. A Krasznodar sem panaszkodhatott, hiszen veretlenek maradtak a legutóbbi három idegenbeli meccsükön Európában (egy győzelem, két döntetlen).

Taktika

A Borussia Dortmund 4-1-4-1 és 4-3-3-as formációkat játszott a mérkőzés során. A széleken Januzaj és Mkhitaryan gyakran váltott oldalt, és gyakran élvezték a felfutó hátvédek, Ginter és Schmelzer támogatását, noha számbeli fölényt ritkán tudtak kialakítani a széleken. Gündogan játszott védekező középpályást, míg Castro és Park eggyel feljebb lépett. A Krasznodar 4-4-1-1-es felállással játszott, mikor épp nem náluk volt a labda. Ugyan remekül zárták a területet, de megmutatták azt is, hogy nem csak babérjaikon kívánnak ülni a saját térfelükön. Ellenkezőleg, gyakran gyorsították a játékot, ilyenkor 4-3-3-as felállásra váltva és támadásokat indítva úgy, hogy akár 8-9 mezőnyjátékos is a Dortmund térfelén tartózkodott.

Bár 22 gólt szerzett a BVB az Európa-Liga selejtezőiben, a mai meccsen nehéz pillanatokat éltek át a Krasznodar ellen. A vendégek szilárd védelemmel, és egyszerű, de effektív futballal álltak ki. A BVB számára látszólag szokatlan volt a 19:00-ás kezdés, ötlettelenség, darabos játék, és a kapu előtti hatékonyság hiánya jellemezte őket. Az igazat megvallva, Thomas Tuchel csapata sosem tartotta igazán teljes irányítása alá a mérkőzést.

A mérkőzés

A Krasznodar gólja rögtön a legelső valós helyzetből született. Ezúttal Smolov jutott át Ginteren a bal szélen a 12. percben, majd lapos beadását Mamaev értékesítette külsővel, lerázva magáról Gündogant és Hummels-t. Ez volt az ötödik gólja négy európai mérkőzésen az orosz csatárnak.

A Dortmundnak közel fél órára volt szüksége ahhoz, hogy magához térjen, az első komolyabb kapura tartó lövésük Mkhitaryan nevéhez fűződött a 34. percben. Igaz, az örmény túl keményen vette át a labdát, és a kapus így el tudta hárítani a veszélyt. Négy perccel később Aubameyang próbálkozott szöglet után egy távoli sarkot célzó lövéssel, de Dykan résen volt. A harmadik próbálkozás viszont sikerrel járt: Park helyezte be gyönyörűen a labdát középről a bal szélről, és Ginter Petrov mellett felugorva gólt fejelt, és kiegyenlített az első félidő hosszabbításában.

A szünet után Tuchel lecserélte Schmelzert, a helyére Kagawa érkezett, és belenyúlt a taktikába is. Így Aubameyang jobbra került, és Januzaj lett a center. Mkhitaryan kis híján 2-1-re módosította az eredményt a 47. és 56. percben, de fejese és csavarása is kimaradt.

A BVB egyre inkább visszatért a játékba, és megtett mindent azért, hogy a második gólt is megszerezze, de a Krasznodar rendre visszazárt, néha kétségbeesetten védekezve (pl. Aubameyang helyzeténél a 65. percben). Az oroszok támadás terén továbbra is veszélyesek maradtak, példának okáért Smolov találta el az oldalhálót a 61. percben. Ugyanekkor lépett pályára Weigl Castro helyett, majd 11 perc múlva Ramos váltotta Aubameyangot, és egy remek helyzet adódott előle, de keskeny szögű lövését a vonalról tisztázta Petrov.

A Dortmund továbbra is nyomás alá helyezte ellenfelét, Dykannak kellett tisztáznia előbb Ginter keresztezését a 86. percben, majd bal lábas lövését a 88.-ban. Végül a hosszabbítás harmadik percében Park egy fejessel juttatta 2-1-es vezetéshez a Dortmundot, és megőrizte a győzelmi sorozatot, mely immáron 10 tétmeccs hosszúságúra nyúlik.

Infók róla: Lenko Patrick

My country is the world...and my religion is to do good.

Olvastad már?

Négy találatig jutott a BVB a Freiburg otthonában

Simának ígérkezett, sima is lett: négyet lőtt a Dortmund a Freiburgnak a Bundesliga 30. fordulójában, …