Győzelem! Fordulatos meccsen nyerte a Der Klassikert a Dortmund

Győzelem! Fordulatos meccsen nyerte a Der Klassikert a Dortmund

A Dortmund hatalmas mérkőzés előtt állva hatalmas mérkőzést játszott: a bajnokságot vezető együttes kétszer is felállt hátrányból, végül le is győzte a rekordbajnok Bayern Münchent a Bundesliga 11. fordulójában, melynek hála 4 ponttal vezet a Mönchengladbach, és 7 ponttal a Bayern München előtt!

A Bayern nagy nyomással indította a mérkőzést, beszorítva a Dortmundot, de a gól váratott magára. A Dortmund csak a labdaszerzések után kapcsolt magasabb fokozatra, a 10. percben Sancho és Bruun Larsen összjátéka volt veszélyes, majd a 16. percben Reus szerzett labdát Hummelstől, de Neuer eszén nem tudott túljárni. Hiába azonban a veszélyes hazai kontrák, az első gólt a vendégek jegyezték: Gnabry ívelését Lewandowski fejelte precízen a hálóba a 26. percben. A Bürki helyett védő Hitznek esélye se volt, holott a kapus nem tétlenkedett: a 33. percben Ribéry ellen védett hatalmasat. Hiába volt a Dortmund játéka jónak mondható, nem volt teljesen érdemtelen a bajorok vezetése.

Favre a második félidőre támadólag nyúlt bele a játékba, Dahoud érkezett Weigl helyett, és kis híján gólpasszt is adott, azonban Reus nem bírt el Neuerrel a végső mozzanatnál – illetve mégis, hiszen büntető született, amit a csapatkapitány értékesített is a 49. percben. Sokáig azonban nem tartott az öröm, hiszen Lewandowski duplázott, ezúttal Kimmich ívelését fejelte a hálóba az 52. percben.

A BVB ekkor sem tört meg, továbbra is játszotta játékot, az 58. percben óriási helyzetben Kimmich hárított a gólvonalról. Ezt követően érkezett Alcacer, aki rögtön nyomás alá helyezte a védelmet, ám hezitálása miatt Boateng tudott hárítani, majd a Bruun Larsenhez pattanó labdát Neuer hárította. Három perccel később Hakimi szerzett labdát Goretzkától, ám a megjátszott labdát Reus lőtte fölé. Két perccel később Dahoud ívelt jobbra, Piszczek pedig Reus felé továbbított, aki kísérletezett: ezúttal azonban sikerrel, jobb alsóba zúduló lövése magabiztosan pihent meg a hálóban, beállítva a 2-2-es eredményt ezzel. A teljes drámát a 72. perc hozta el, amikor Witsel egy tökéletes passzal indította Alcácert, és a spanyol remek ütemben ívelte Neuer fölött át a labdát a 73. percben. Csak a szokásos Alcácer!

A legutolsó pillanatban minden hazai drukkerben megfagyott a vér, hiszen Lewandowski újra betalált, azonban gólját érvénytelenítették les miatt. A győzelem így megmaradt, 3-2-re múlta felül Favre legénysége a Bayern együttesét. Csodálatos este volt!

Egy híján száz – érkezik a Der Klassiker

Egy híján száz – érkezik a Der Klassiker

Az év mérkőzései között méltán foglal helyet a Der Klassiker, melyen a Borussia Dortmund csap össze a Bayern München együttesével. A Bundesligában 99. alkalommal találkoznak a felek egymással, és zsinórban a 31. olyan évet kezdték meg, ahol teltházas mérkőzés lesz a találkozón a Dortmund otthonában. Szombat este fél hétkor 81.365 fő a helyszínen, több millióan otthonról tekintik meg a mérkőzést, melyre a sajtó közel 400 munkatársa, és több híres személyiség is hivatalos.

Az Örök Rangadó

2012 áprilisa óta először játszanak úgy a felek, hogy a Dortmund ligavezetőként lép a pályára, és bár a Bayern eddig gyengélkedik, a statisztikáik erősek az eddigi összecsapásokat figyelembe véve: a bajnokságban 2016 novemberéig, a kupában pedig 2017-ig kell visszatekintsünk, hogy a Sárga-Feketék győzelmét kutassuk fel – viszont idáig sokkal meggyőzőbb formát mutatott a Dortmund, mint a rekorder együttes (24 pont a 20-szal, 30 rúgott gól a 18-cal, és 10 kapott gól a 11-gyel szemben), így talán kiegyensúlyozottabb lehet az összecsapás az elmúlt évekhez képest.

A Dortmund az egyetlen együttes a bajnokságban, amelyik még nem szenvedett vereséget (7 győzelem, 3 döntetlen), a frissen kinevezett Lucien Favre eddig remek munkát végez a tavaly csak önmagát kereső Dortmundnál – ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt hónapok feszített tempójában sem roppant meg a csapat, és szállította az eredményeket, bár vannak már jelek: a Wolfsburg elleni győzelem szűkös volt, és az Atlético elleni vereség (bár belefért) már kezd arra utalni, hogy a csapat fárad. A túloldalon pedig háztáji problémák uralkodnak, a hírek szerint Niko Kovac-csal többen elégedetlenek az öltözőben, és az elmúlt évek domináns rajtjának nyoma sincs, hiszen két döntetlen és két vereség is becsúszott a bajor csapat idei szezonjába a bajnokságban. A BL-ben már stabilabb az együttes, 3 győzelmével és egy döntetlenjével vezeti csoportját, és karnyújtásra került a továbbjutástól – csakúgy, mint a Borussia, amely csapat 9 pontjával együtt vezeti a csoportját az Atléticóval.

Egy trénernek oka van a mosolyra, egynek már kevésbé

A hazai pálya mindig óriási pluszt adott a Dortmundnak, hiszen a Signal Iduna Park közönsége legendás. Idén a legutóbbi öt bajnokijából négyet is megnyert otthon a BVB, de minden kiírást figyelembe véve is csak a Hertha elleni 2-2-es döntetlen az egyetlen, ahol saját közönsége előtt veszített pontot a Borussia. A Bayernnek viszont jó szériája van idegenben, hiszen minden kiírást figyelembe véve nyolcból hétszer győztesen hagyták el aktuális ellenfelük otthonát.

A Kicker magazin hírei szerint a Bayern néhány játékosát kénytelen nélkülözni, így ha minden igaz, Coman, Thiago és Tolisso nem vesz részt a küzdelemben, de Arjen Robben játéka is kérdéses, köszönhetően térdproblémáinak. Hazai oldalról Diallo nem bevethető ágyéksérülése miatt, de szintén a térdével küzd Marcel Schmelzer is, aki viszont elképzelhető, hogy játékra alkalmas állapotba kerül szombatra.

2011 novembere óta huszonnyolc alkalommal találkoztak a felek egymással (Bundesliga, Német Kupa, Szuperkupa és Bajnokok Ligája), melynek során tizenhárom alkalommal bajor, nyolc alkalommal vesztfáliai győzelem született, hat alkalommal pedig pontosztozkodással zárult a kimenetel. Hiába van majdnem kétszer annyi bajor győzelem (45), mint Dortmund vereség (24), a BVB az a csapat, mely ellen a legrosszabb mutatókkal bír a München. A Dortmundban játszott meccseken ráadásul az egálé a főszerep, 19 döntetlen mellett 15-15 győzelmet jegyeznek a csapatok.

A Dortmund történetében ez a második szezon, melynek során az első 10 bajnoki után veretlen a csapat. Az elsőhöz 2002-ig kell visszamenjünk az időben, akkor épp a Bayern München állította meg a sorozatot (2-1) a 12. játéknapon. A Sárga-Feketék jelenleg 24 ponton állnak, ennél kétszer szereztek több pontot a bajnokság ezen szakaszában: 2010/11-ben és 2013/14-ben Jürgen Kloppal 25 ponton álltak ekkor, viszont szerzett gólok tekintetében rekord az idáig jegyzett 30. A bajorok mindössze 18 találatnál tartanak – ilyen gyenge szériára legutóbb 2010/11-ben volt példa tőlük. Ha tart a gólszerző forma, és szerencsés napra ébredünk, akár a legnagyobb arányú győzelem rekordja is beállhat és/vagy megdőlhet: 1967 júniusában ugyanis 4-0-ra nyert a Dortmund a Rote Erde Stadionban Lothar Emmerich és Reinhold Wosab találataival.

A rote erde-i győzelem 1967-ben.

A 45 éves Manuel Gräfe fogja vezetni a két csapat találkozóját. Munkáját Guido Kleve és Markus Sinn segíti, a negyedik játékvezető Frank Willenborg lesz. Gräfe ráadásul jubilál is, hiszen 50. alkalommal vezet találkozót a Borussia Dortmund részvételével. Gräfe 2004 óta erősíti a Bundesligát bírói ténykedésével, eddig 243 fellépésen fújta a sípot. 1999 óta tagja a DFB bírói küldöttlistájának, és 2007 óta ténykedik FIFA-játékvezetőként. A 49 eddigi mérkőzésből 40 bajnoki és 9 kupamérkőzése volt a Dortmundnak vezetése alatt, a legutóbbi az október 20-i Stuttgart elleni találkozó volt, mely 4-0-ás sikerrel zárult.

Szombat, 18:30. Jegyezze fel mindenki ezt az időpontot, hiszen ekkor indul útjára a labda a Signal Iduna Parkban, ekkor veszi kezdetét Európa egyik legnagyobb rangadója.

És reméljük, ekkor tudunk még egy lépést tenni afelé, hogy tovább nőjön az előnyünk a tabellán.

 

 

Megvan az első vereség, de közel a továbbjutás a BL-ben

Megvan az első vereség, de közel a továbbjutás a BL-ben

A Borussia Dortmund elszenvedte első (jogos) vereségét a szezonban, miután az Atlético otthonában 2-0-ra múlta felül a Sárga-Feketéket Diego Simeone együttese a negyedik játéknapon, de a vereség ellenére is, mely a 16. tétmeccsükön érkezett el, saját kezükben van a sorsuk, és a spanyolokkal szemben a fej-fej melletti eredményekben továbbra is előnyös pozícióban van a német együttes.

Nyílt találkozó volt az első fél órában a két együttes mérkőzése, melynek során a vendégek diktálták a tempót, és játékukkal igyekeztek bezárni az Atléticót a büntetőterületük környékére. A 21. percig kellett várni arra, hogy Bürki akcióba lendüljön, Correa 20 méteres kísérletét hárította. Az Atlético agresszíven játszott, a Realtól kölcsönzött Hakimi pár kemény rúgást össze is szedett. A 25. percig a spanyolok ötször, a Borussia egyetlen egyszer sem szabálytalankodott.

A Matracosok felpörgették a tempót, és a 33. percben törték meg a gólcsendet, mikor Luiz Felipe tört be a büntetőterületre balról, majd Saul Niguezhez passzolt, akinek lövésébe bár Akanji beleért, de borzasztóan, mivel egyenesen a hálóba pördítette a labdát. Az Atlético magabiztossága megnőtt, egyre jobban kezdték kihasználni a Dortmund labdavesztéseit. Bürki a 40. percben Filipe Luiz lövését hárította, majd Saul Niguez (41. perc) és Griezmann (43. perc) előtt is nagy lehetőség adódott a félidő előtt. A vendégek eközben szerencsésnek mondhatták magukat, hogy a 43. percben Piszczek blokkolása nem eredményezett büntetőrúgást.

A fényes rajt után a Borussia mindent megpróbált, hogy megőrizze az egy gólos hátrányt a félidő után: a hazaiak voltak a dominánsak a kapu előtt (kapuralövésben 11-1 volt az arány), igaz, a Dortmund volt a labdabirtoklásban toppon (67%)-ban, megmutatva, hogy az első félidő két különböző csapatot mutatott a pályán az első 30, és az utolsó 15 percben vendégrészről.

Favre a 60. percben ejtette meg első cseréjét, Guerreiro érkezett Pulisic helyére. A második félidő kísértetiesen hasonlóan kezdődött az elsőhöz hasonlóan, mígnem Correa oldalhálót talált a 61. percben. A 64. percben Alcácer ívelése Guerreiro felé volt a legígéretesebb helyzete a Sárga-Feketéknek, igaz, fejese elszállt a kapu felett. Az idő fogytával a BVB jobban kinyílt, amit az Atlético egy elvesztett labda megszerzésével ki is használt, Griezmann fejezte be az akciót és a mérkőzést is a 89. percben.

Szombaton újabb kihívás előtt fog állni a Dortmund, hiszen a Bayern érkezik a Signal Iduna Parkba 18:30-kor.

Csúcsokat döngetve

Csúcsokat döngetve

Kemény küzdelem során, de 1-0-ra győzni tudott a Borussia a VfL Wolfsburg otthonában. Igaz, a hazaiak eggyel többször lőttek kapura (13-12), de ebből a 13 kísérletből 10 a büntetőterületen kívülről érkezett. Az egyetlen kapura tartó találatot a vendégeknél Marco Reus jegyezte, amiből rögtön győztes gól is született. A mérkőzés érdekességei következnek.

Veretlen rajt: Lucien Favre tovább növelte a veretlenségi szériát, a Dortmund immáron 15 tétmeccs óta nem talált legyőzőre, amivel átadták a múltnak Thomas Tuchel rekordját, aki 3 évvel ezelőtt 14 meccses sorozattal indított.

Sammeri úton: A Bundesliga történetében másodszorra fordul elő az, hogy az első 10 bajnokijából egyet sem vesztett el a csapat. Az első ilyen a 2002/03-as szezonban volt, Matthias Sammer irányítása alatt.

Fejesgól: Marco Reus 105. Bundesligás góljából ez volt a negyedik fejjel jegyzett találat. Továbbá a nyitó forduló óta ez volt a BVB első fejesgólja is egyben.

A középpálya maestrója: Axel Witsel 97%-os pontossággal passzolt, és 85%-ban nyerte párharcait.

Nyeretlen Farkasok: A 2015-ös Kupadöntő óta a VfL Wolfsburg nem nyert mérkőzést a Borussia Dortmund ellen.

Szögletrekord: A legtöbb szögletet ezen a meccsen jegyezték ebben a szezonban, összesen 20 alkalommal végezhettek el sarokrúgást a csapatok (14-6 arányban a Dortmund javára).

Rotáció: A két berlini együttes közötti mérkőzésen hét poszton is cserélődött a kezdőcsapat összetétele, és a kupameccshez képest Lucien Favre tovább növelte ezt a számot, a Wolfsburg ellen kilenc helyen is más kezdett az Union Berlin elleni mérkőzéshez képest.

Reus döntött, három pontot ért a wolfsburgi túra

Reus döntött, három pontot ért a wolfsburgi túra

A Bundesliga 10. fordulójában tovább növelte előnyét a Borussia, miután Marco Reus 27. percben érkezett találatával 1-0-ra legyőzte a vendéglátó Wolfsburg csapatát. Lucien Favre együttese immáron 15 tétmeccs óta veretlen.

Nem sok jelenet játszódott le az első félidőben, és ez a kevés helyzet is egy gólt hozott: azonban ez három pontot is ért rögtön. Brooks ugyan majdnem öngólt jegyzett a 3. percben egy kockázatos felszabadítással, de végül meghagyták a Dortmundnak a gólszerzést: egy ívelésből érkezett a gól, melybe előbb Delaney tette be a fejét, és ez így lett tökéletes a kapitánynak, aki magabiztosan bólintott a hálóba. A szünet előtt kis híján továbbnövelte előnyét a vendégegyüttes, Reus visszapasszából Guerreiro kísérletezett, de lövését blokkolták.

A második játékrész élénkebben indult, a Wolfsburg aktívabban kezdett, de komolyabb veszélyt nem tudtak jelenteni, sőt, egy kontrából Sancho veszélyeztetett igazán először, de Roussillon tisztázott az 52. percben. A túloldalon Arnold (58. perc) és Steffen (72. perc) veszélyeztetett komolyabban, de gólra nem tudták váltani helyzetüket. Összességében a Dortmund uralta a mérkőzést, igaz a második részben beakadt, gyakran engedték át a labdát a gyakori passzeladások okán. A Wolfsburg egyre erősebb lett, és nyomott az egyenlítésért, de Bruun Larsen előtt is adódott lehetőség arra, hogy megnövelje az előnyt, kevéssel hagyta el a kaput lövése a 79. percben. A zárójelenetet Arnold szabadrúgása jelentette, ami a 87. percben csak pár centiméterrel kerülte el a hálót.

Kemény hét vár most a Borussiára, hiszen kedden az Atlético otthonában mérkőzik meg a biztos továbbjutásért a Bajnokok Ligájában, szombaton pedig jön a Der Klassiker, a Bayern Münchent fogadjuk a Signal Iduna Parkban.