Újabb rekordok a klubnál

Újabb rekordok a klubnál

A BVB megérdemelt győzelem kapujában állt, amíg a végzetes sípszó meg nem szólalt, hiszen a 19-10-es kapuralövési kísérlet mellett kevés hiányzott ahhoz, hogy az egyenlítés helyett 3-1 álljon az eredményjelzőn. Az egyenlítő találat előtt a Hertha is magára talált, öt lövésük az utolsó negyed órában indult útjára – viszont a BVB hat mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata ezzel véget ért. A mérkőzés érdekességei következnek.

Továbbra is veretlenül: Lucien Favre vezetésével immáron tizenhárom mérkőzésesre duzzadt a veretlenségi sorozat, noha a hatodik győzelmet követően immáron nem sikerült tovább növelni a három pontos szériát.

Beállított rekord: A Bundesliga történetében ez a második alkalom, hogy kilenc mérkőzés után a Borussia veretlenül áll a bajnokságban. A legutóbbi ilyen alkalom a 2002/03-as szezonban volt, akkor Matthias Sammer vezette a Sárga-Feketéket.

Kétszeri visszatérés: A BVB kétszer is előnyben volt, de mindkétszer egyenlített az ellenfél, és ez volt a hét hazai tétmérkőzésből az első, ahol Lucien Favre legénysége nem tudott győzelmet szerezni.

Fiatal sztár: 18,59 évesen vált Jadon Sancho a legfiatalabb dortmundi játékossá, aki duplázni tudott egy bajnoki mérkőzésen. Az egész divízióban csupán nyolc olyan játékos volt, aki fiatalabban tudta ezt a teljesítményt elérni. A brit játékos három egymást követő mérkőzésén eredményes volt, és öt góljából négyet ezek során szerzett. Az idei kiírásban már 11 gólban volt érintett (4 gól, 7 gólpassz), ezzel Reus mellett a leghatékonyabb játékossá vált a csapatban. A kanadai táblázaton csak a frankfurti Sebastian Haller áll előrébb a bajnokságban.

Góltermelők: A BVB első kilenc bajnokiján 29 gólt szerzett, ennél csak a Frankfurt tudott jobbat felmutatni korábban a bajnokság ezen szakaszában (1974/75-ben ekkor 31-nél jártak).

Támadó felfogású hátvéd: Achraf Hakimi hat tétmeccsen nyolc gólban volt érintett, hét előkészítés mellett maga is befejezett egyet.

Az első kezdet: Ötször már csereként szerepelt, de Raphael Guerreiro először lépett kezdőként pályára tétmérkőzésen.

Götze: Két pontot eldobtunk

Götze: Két pontot eldobtunk

Mario Götze a drámai 2-2-es végeredmény után csalódottan értékelt: “Nem voltunk túl hatékonyak ma”. Véleményét a duplázó Jadon Sancho is megerősítette, valamint Roman Bürki véleménye is hasonló volt. A mérkőzés reakciói következnek.

Mario Götze: “Ha a mérkőzés egészét nézzük, ez vereséggel ért fel, két pontot eldobtunk. Nem használtuk ki a második félidőben kiharcolt nagy lehetőségeket. Ami nagy pozitívum volt, hogy miként védekeztünk, és alakítottunk ki helyzetet csapatként, a tempót a kellő pillanatokban fel tudtuk pörgetni. A mai volt az első, amikor nem voltunk kellően hatékonyak, az eredményen ez meg is látszott.”

Jadon Sancho: “Ez nem volt megérdemelt, nyernünk kellett volna. Meg kellett volna fojtsuk a játékot, ez frusztrál minket. Nagyon csalódott vagyok, mert csapatként nagyot küzdöttünk, de ezúttal kevés szerencsénk volt. Legközelebb jobb munkát kell végezzünk. Mindenki egymásért és egymással küzd, és sikeresek leszünk, ha ezt továbbra is így folytatjuk.”

Roman Bürki: “Ez csalódást keltő, mivel vezettünk a végéig, majd egy ostoba büntető miatt eldobtuk az egészet. A hangulat padlóra vitt minket a mérkőzés után, de nem szabad elfelejteni, hogy továbbra sem veszítettünk, és kilenc bajnoki után is veretlenek vagyunk, továbbra is jó úton járunk. Olyan csapat ellen játszottunk, amelyik a legjobbak között kíván teljesíteni. Kisebb szerencsével nyerhettük volna a mérkőzést, de nézzük a pozitív oldalát is: láthattuk, hogy fejlődnünk kell, ha a végéig ki akarunk tartani.”

Lucien Favre: “Csalódottak vagyunk, de el kell fogadjuk, hogy a sport ilyen, a futball ilyen. Megérdemeltük volna a győzelmet.”

Dárdai Pál: “A Dortmundnak világklasszis támadói vannak, és nem tudsz mindig védekezni ellenük, a második gól is védhetetlen volt. Ha a Dortmund megteszi azt, hogy nem használja ki a kontráit, van esélyünk. Nem volt teljesen érdemtelen a pontunk.”

Reakciók: Dárdai mérges, Bosz elégedett volt

Reakciók: Dárdai mérges, Bosz elégedett volt

A Bundesliga 2. fordulójának szombati játéknapján a Borussia Dortmund hazai pályán 2-0-ás győzelmet aratott a Dárdai Pál által irányított berlini Hertha ellen. A találkozó után a két szakvezető, a gólpasszt és gólt jegyző Nuri Sahin, valamint az egyre jobb formába lendülő Mario Götze értékelt.

image

PETER BOSZ

A hangulat elképesztő volt. Már a Szuperkupa mérkőzésen is óriási volt, de a mai azt is felülmúlta. Elégedett vagyok az eredménnyel, de tovább kell dolgoznunk a játékunkon. Egy ilyen kompakt ellenfél ellen gyorsabban kell megjátszanunk a labdákat és gyorsabban kell oldalt váltanunk. Nuri gyakran volt szabad, de túl sokáig tartott eljuttatnunk a labdát hozzá. Amikor labdát kapott a középpályán, a dolgok veszélyessé váltak. Sokratis pár napja megbetegedett, valami nincs rendben a gyomrával és úgy tűnt nincs teljes erőállapotban, ezért vettük le őt a szünet előtt. Nem számít, hogy vezetjük a tabellát. Remélem 34 forduló után is itt fogunk állni, hisz akkor válik fontossá, nem két forduló után, de mindenképpen biztató, hogy így kezdtünk. Szereztünk öt gólt, egyet sem kaptunk. Ez elég erős.

Bilder der Bundesliga-Partie zwischen Borussia Dortmund und Hertha BSC.

DÁRDAI PÁL

Dühös vagyok, amiért nem sikerült visszajönnünk a játékba. Ma nem voltunk elég agresszívak, habár az esélyeink meg voltak arra, hogy másképp alakuljon a mérkőzés. Az első gól előtt különösen puhák voltunk. Összességében a Dortmund megérdemelten győzött, jobbak voltak, mint mi.

image

NURI SAHIN

Nem bujkáltam a gólomnál, ezt követeli meg tőlünk az edző. A 6-osoknak is oda kell érniük a lecsorgó labdákra és lehetőleg lövéssel kell befejezni azt. A labda szépen esett le elém és tisztán tudtam ellőni. Egy a karrieremet meghatározó pillanat előtt álltam. Fontos volt számomra, hogy megtanuljam a leckéket a tavalyi évről. Volt egy jó beszélgetésem az edzővel és utána minden csak erről szólt: “munka, munka, munka”. A felkészülésünk nagyon jól sikerült, ezt láthatták a pályán. Pontosan így kell folytatnunk a munkát.

image

MARIO GÖTZE

Nagyszerű érzés volt ismét pályára lépni. Szükségem van a ritmusra és a mérkőzésekre, hogy visszanyerjem a kondíciómat és újra 100%-os legyek. Hálás vagyok, hogy ott lehetek a pályán, különösen itthon, a saját stadionunkban. És amikor 2:0-ra nyerünk egy olyan ellenféllel szemben, mint a Hertha, akikkel gyakran nehéz időkben találkozunk, az érzés még jobb. Nagyon elégedettek lehetünk.

BVB – BSC | A 22 éves Nuri Sahin vezérletével tartotta meg első helyét a Borussia – VIDEÓ!

BVB – BSC | A 22 éves Nuri Sahin vezérletével tartotta meg első helyét a Borussia – VIDEÓ!

BVB – BSC | A 22 éves Nuri Sahin vezérletével tartotta meg első helyét a Borussia – VIDEÓ!

A Bundesliga 2. fordulójának szombati játéknapjának kiemelt mérkőzésén a Borussia Dortmund magabiztosan győzött Dárdai Pál Herthája ellen. A Borussia vezetését Pierre-Emerick Aubameyang szerezte Nuri Sahin passzából, majd az asszisztot kiosztó török középpályás 2,5 év után ismét feliratkozott a Bundesliga gólszerzői közé.

A 90 perc alatt egy pillanatig sem forgott veszélyben a Borussia győzelme, a vártaknak megfelelően dominált Peter Bosz csapata. A feltolt védelembe visszalépő Mario Götze rengeteget robotolt és habár a wolfsburgi mérkőzéshez hasonlóan az első félidőben Philipp nem érezte a társakat, a végére igencsak belejött. Peter Bosz taktikájában kulcsfontosságú szerepet kap a két belsővédő és ma Marc Bartra tökéletesen levezényelte a mérkőzést annak ellenére, hogy mellőle kiesett az első félidőben Sokratis. A görög helyére beálló Toprak is kezdi felvenni egy ritmust, a második félidőben egy óriási szereléssel mutatta meg magát, melynek végén majdnem gólt szerzett a Borussia. Zagadou végig futotta a mérkőzést, a végén megpróbálták felrúgni, de a berlini sérült bele. Wolfsburgban Castro és Pulisic főszerepet vállalt, ma viszont Gonzalo szolid, de hibamentes teljesítményt hozott, míg Christian ugyan megteremtette a helyzeteket, de értékesíteni már nem tudta azokat szerencse híján. Majd legközelebb.

JEGYZŐKÖNYV

Kezdőcsapatok
Borussia Dortmund: Bürki – Piszczek, Sokratis (40. Toprak), Bartra, Zagadou – Sahin – Götze (63. Kagawa), Castro – Pulisic, Aubameyang, Philipp (79. Dahoud) Hertha BSC: Jarstein – Weiser, Langkamp, Rekik, Plattenhardt – Stark, Skjelbred – Leckie, Darida, Kalou (58. Haraguchi) – Ibisevic (58. Esswein)
Kispad
Weidenfeller, Passlack, Subotic, Isak Kraft, Pekarik, Stocker, Torunarigha, Lustenberger
Játékvezető Vezetőedzők
Marco Fritz Peter Bosz – Dárdai Pál
Gólszerzők
15′ – P.-E. Aubameyang (N. Sahin) 1-0
57′ – N. Sahin 2-0

STATISZTIKA

Borussia Dortmund
Hertha Berlin
66% Labdabirtoklás 34%
844 Labdaérintés 506
18 Lövés 7
8 Kaput eltaláló lövés 4
0 Kapufa 0
8 Kaput nem találó lövés 3
2 Blokkolt lövés 0
85% Passzpontosság 68%
644 Összes passz 326
547 Pontos passz 221
14 Kulcspassz 6
23 Megkísérelt csel 13
7 Sikeres csel 4
22 Megnyert párharc 22
22 Szerelési kísérlet 19
22 Sikeres szerelés 19
20 Tisztázás 16
13 Labdaszerzés 19
4 Szöglet 4
4 Les 5
4 Védés 6
12 Szabálytalanság 9

LEGJOBBAK

Borussia Dortmund Hertha Berlin
Marc Bartra
(137)
Labdaérintés Mitchell Weiser
(73)
Gonzalo Castro
(4)
 Kulcspassz Mitchell Weiser
(3)
Sokratis
(95,8%)
Passzpontosság Genki Haraguchi
(85,7%)
Christian Pulisic
Max Philipp
(5-5)
 Lövés  Vladimir Darida
(3)
Dan-Axel Zagadou
(11)
Megnyert párharc
Mathew Leckie
(9)

ÖSSZEFOGLALÓ

Következő mérkőzés

SC Freiburg – Borussia Dortmund

Szeptember 9., szombat – 15:30
Bundesliga – 3. forduló
(Eurosport 2)

 

BVB – BSC | Ezúttal a legjobb 16 között találkozunk a Herthával

BVB – BSC | Ezúttal a legjobb 16 között találkozunk a Herthával

Szerdán 20:45-kor lép pályára a Signal Iduna Parkban a Borussia, a Hertha BSC ellen mérkőzik a legjobb 8-ba jutásért a Német Kupában. A berliniek nem ismeretlen ellenfelek a korábbi kiírásokból, sőt, idénről sem, hiszen az Union Berlin révén már találkoztunk fővárosi csapattal – és az a találkozó nagyon szoros lett végül. Várhatóan a Hertha ellen még nehezebb dolga lesz Tuchel legénységének, de pozitívak az elmúlt évek tapasztalatai.

Pozitív hangolással érkezik a Dortmund a kupafordulóra, hiszen szombaton sikerült legyőzni a bajnokság meglepetéscsapatát, a második helyen álló RB Leipziget, aminek köszönhetően a negyedik helyre feljött a BVB. A Hertha is hasonlóan hangolt, ők az Ingolstadt ellen értek el 1-0-ás győzelmet, ám azt megelőzően két vereségbe is beleszaladt idegenben Dárdai Pál csapata, előbb a Leverkusen ellen kaptak 3-1-re, majd a Freiburg is otthon tartotta a három pontot egy 2-1-es győzelemmel. Még októberben találkozott egymással a két fél a bajnokságban, melynek során a szezont jól kezdő Hertha felszívta magát, és pontot rabolt a Signal Iduna Parkból egy 1-1-es döntetlennel.

A mostani mérkőzésen a döntetlen már kevés lesz, hiszen egy mérkőzés dönt a továbbjutás sorsáról. A dortmundiak ezt jól tudják, hiszen a másik berlini együttes ellen már tizenegyespárbajra is kényszerültek, ott azonban a brillírozó Weidenfeller megmentette a Dortmund becsületét az Union kárára. A Herthának sem ismeretlen a büntetőzés, hiszen az első fordulóban a Regensburg ellen kényszerültek hosszabbításra a játékosok. A következő fordulóban már magabiztosan, 0-2-re nyertek a St. Pauli ellen, a Dortmund pedig az első kört abszolválta ennyire simán, az Eintracht Triert 3-0-ra felülmúlva.

A legutóbbi Német Kupás találkozó magabiztos Borussia sikert hozott, 3-0-ra győzték le idegenben a fővárosi csapatot. Legutoljára 2014 telén nyert a Hertha a Dortmund ellen, abban az évben, amikor a csapat rég nem látott mélyrepülést produkált az őszi szezon során. A kupában ezt megelőzően is találkoztak a felek, 2008-ban viszont hosszabbítással dőlt el a találkozó a BVB javára.

Mindkét csapatnál található 1-2 érzékeny pont hiányzások terén: a berliniek részéről nagy kiesést jelent Weiser sérülése, mellette Duda és Kurt sérült, míg a hazaiaknál Schmelzer, Dembélé és Castro kidőlése okozhat némi fejtörést Thomas Tuchelnek. A keret azonban mindkét csapatnál mély, így alighanem két erős kezdőcsapattal találkozhatunk majd a holnapi találkozó során.

A mérkőzés játékvezetője Deniz Aytekin lesz, a két partjelző szerepét Christian Dietz és Eduard Beitinger tölti be, a negyedik játékvezető tisztségét pedig Arne Aarnink tölti be. A 38 éves játékvezető 16 alkalommal vezetett már mérkőzést a Borussiának, köztük azt a kupameccset is, melynek során épp a Hertha Berlint múltuk felül 3-0-ra tavaly.

A mérkőzést a televízió adja, a Sport 1-en lesz megtekinthető az összecsapás. A mérkőzést követően pedig sorsolni fognak, így ha továbbjutunk, már aznap megtudhatjuk, ki lesz a soron következő ellenfél.