Hakimi Európában nyitogatja a gólzsákot – a mérkőzés érdekességei

Hakimi Európában nyitogatja a gólzsákot – a mérkőzés érdekességei

Történelmi este történt futball szempontjából a Signal Iduna Parkban. A 13. szezonjában a BL-ben a Dortmund először meg tudott nyerni egy olyan mérkőzést, melynek félidejében még 2-0-ás hátrányban volt a csapat, igaz, ez nem a legnagyobb fordítása volt a Sárga-Feketéknek az európai terepen. A mérkőzés érdekességei következnek.

Meccsadat: A BVB dominált mutatók terén: lövések tekintetében 21-9, labdabirtoklásban 61% volt a mutató. A párharcok megnyerése közel azonosra sikerült (49%-51%), passzpontosságban viszont elég szép, 89%-os mutatóval zárt a csapat.

Véget nem érő nyomás: A második félidőben a lövési mutatók rendkívül egyoldalúra sikeredtek (14-2). A 40. és 90. perc között a Dortmund nem hagyta az Intert kapura lőni sem.

Gólérzékeny: A Dortmund első négy körében öt gól született, ebből négyet Achraf Hakimi szerzett.

Fordítás: Először egy európai csoport- vagy kieséses meccsen a Dortmund képes volt 2-0-ás hátrányból fordítva győzelmet szerezni. Ennél nagyobb különbségű mérkőzés is volt, 2015 augusztusában az Odds BK ellen fordítottak 3-0-ról 4-3-ra az Európa-liga selejtezőiben.

Erős hazai forma: A BVB legutóbbi hat hazai meccséből csak egyet veszített el a BL-ben, mellette három győzelem és két döntetlen a mérleg.

Brandt: Ez brutálisan jó – a mérkőzés reakciói

Brandt: Ez brutálisan jó – a mérkőzés reakciói

“Csodálatosan működtek a dolgaink, nem hittem, hogy ilyen fordulat lesz a mérkőzésen” – reagált Mats Hummels a második félidő kapcsán, amiben majdnem minden úgy működött, ahogy azt a csapat eltervezte a szünetben. Julian Brandt “brutálisan jónak” titulálta a történteket. A mérkőzés reakciói következnek.

Julian Brandt: “Ez brutálisan jó. Tudtuk, milyen fontos ez a mérkőzés. Eleinte rendben voltak a dolgaink, de kaptunk két gólt, ami nagyon fájó volt, a válaszunk viszont elképesztően őrült. Paco a bedobásnál az ember előtt állt, és meg is szerezte a labdát. Én rávezettem, majd rálőttem, ami tökéletes szögben sikerült, és a hálóban pihent a labda. Azt hiszem, még mindig fejlődés alatt állunk csapatként, de ha minden tökéletes lenne, az unalmassá is válna. A második félidő igazán szórakoztató volt.”

Mats Hummels: “Azt mondtuk a félidei szünetben, hogy folytatnunk kell a játékunkat a megkezdett úton, de nagyobb nyomást akartunk egyúttal gyakorolni rájuk. Csodálatosan működtek a dolgaink, nem hittem, hogy ilyen fordulat lesz a mérkőzésen, ez igazán jó számunkra. Az Inter minden lehetőségét meg tudta ragadni az első félidőben – két komoly helyzetük volt és lett két góljuk, nekünk sajnos nem volt két lehetőségünk. Ezt követően azonban a második játékrészben nem hagytuk őket levegőhöz jutni, és remek játékrészt produkáltunk.”

Lucien Favre: “Pozitívumokról beszéltem a félidőben, megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Sajnos kaptunk két gólt is, de tudtuk, hogyha 2-1-re feljövünk, minden lehetséges lehet. A második félidőben sokkal jobban nyomtunk hogy elkerüljük az Inter kontráit. Ez volt a kulcs, többet birtokoltuk a labdát. Nagyon, nagyon jó játék volt, nagy irammal, egyúttal igazán őrült is volt, remek élmény volt nézni is.”

Hans-Joachim Watzke: “Amikor kiegyenlítettünk, és 2-2 lett az állás, az volt az érzésem, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. A csapat addigra nem kevés lehetőséget alakított ki az első periódusban, és összességében jól teljesítettek. A második félidő azonban lenyűgöző volt. Ez egy olyan futballeste volt, amit az emberek igazán szeretnek, és ez számunkra is lökést ad szombatra. Készen állunk a Der Klassikerre, és most a Bajnokok Ligájában is jó pozícióba kerültünk, de van még min dolgozni. A győzelmeink ezen a héten szűkösek voltak és kemény küzdelemre késztettek minket. Lucien Favre pedig nagyon energikus most, sokat tanít és ad át, ezt szeretem.”

Sebastian Kehl: “A második játékrészben fordítottunk, mert tudtuk: meg kell nyernünk a találkozót. Érezhető volt ez a mentalitás. Mikor ledolgoztunk egyet a hátrányunkból, és a közönség is rákezdett, képesek voltunk fokozatot váltani, míg az Inter összetörtnek tűnt. Ha így játszunk, jó esélyünk lesz Münchenben is, és így is kell játszanunk: rengeteg intenzitás, bátorság, és késznek kell lennünk a rizikóvállalásra is. Ez a teljesítményünkben mind benne volt. A srácok csodálatos játékot játszottak, és szombaton is így kell teljesítenünk.”

Harmadszor néz farkasszemet egymással az Inter és a Dortmund

Harmadszor néz farkasszemet egymással az Inter és a Dortmund

Szerdán 21 órakor harmadik csoportellenfelünkkel is megmérkőzhetünk, ezúttal az Inter Milan lesz az ellenfelünk a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik játéknapján. A két együttes harmadik alkalommal találkozik egymással, legutóbb 25 éve mérkőztek meg egymással, ezúttal a Giuseppe Meazza Stadion ad otthont a párharcnak.

A csoportelső utazik a jelenlegi harmadik helyezett otthonába, ám ezen a szinten könnyű ellenfélről nem beszélhetünk, főleg, ha az ellenfél az Internazionale. Antonio Conte legénysége jó ütemben kezdte meg a bajnokságot, hét győzelem mellett egy, a Juventus ellen elszenvedett vereség torzítja csak a mérleget. Hétvégén egy őrült, hétgólos mérkőzésen múlták felül a Sassuolót, így az éles helyzetekre biztosan felkészültek a Kék-Feketék.

Lucien Favre csapata is egy gólos győzelmet aratott, a listavezető Mönchengladbachot győzték le Reus találatával. Fájó pont volt Bürki sérülése, aki térdproblémák miatt ki kell, hogy hagyja a találkozót, és Alcácer sem lesz bevethető az olaszok ellen. Sancho hétvégén edzője általi eltiltását töltötte, mivel késve ért vissza a válogatott szünetről, ám szerdán már pályára léphet az Inter ellen.

A két együttes egymással még 1993-ban és 1994-ben találkozott az UEFA Kupában, akkor az Inter a döntőben legyőzte a Salzburgot, és a Dortmund otthonában 3-1-re nyertek. A visszavágón ledolgozta a csapat a két gólos hátrányát, és Matthias Sammer a kapufát is eltalálta, ám a 80. percben Antonio Manicone találata az olaszokat lőtte tovább.

A legelső párharcra a BEK-ben került sor 1964-ben. A Rote Erde Stadionban még pontosztozkodással zárult a párharc (2-2), ám a San Siróban már a Nerazzuri nyert 2-0-ra. A milánóiak akkor is megnyerték a kupát, köszönhetően annak, hogy a döntőben 3-1-re legyőzték a Real Madridot. A Dortmund olasz csapattal legutóbb a 2017/18-as idényben játszott, a legjobb 32 között előbb 1-1-et játszott, majd 3-2-es győzelmet szerzett az Atalanta ellen. A mérlegen van mit javítani, legutóbbi kilenc olaszországi útja során három győzelmet, két döntetlent és négy vereséget ért el.

Az újkori Inter a nemzetközi porondon nem jeleskedik, előbb 1-1-et játszottak Prágában, majd 2-1-re kaptak ki a Barcelonától, így legutóbbi négy nyeretlen mérkőzésük mellé (2-2 döntetlen és vereség) további kettő társult, illetve csak kétszer tudtak betalálni az ellenfél kapujába akkor is, és most is.

Mindkét csapat egyszer-egyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, míg a Dortmund 1997-ben, úgy az Inter 2010-ben emelhette magasba a trófeát máig utolsó olasz csapatként, José Mourinho vezetésével. Az olaszok 13. alkalommal szerepelnek a csoportkörben, 2011/12 után tavaly és idén tértek vissza – tavaly az első két mérkőzésüket megnyerték a Tottenham és PSV ellen, ám utána már csak két pontot tudtak szerezni, és le is maradtak rosszabb gólkülönbség miatt a második helyről a Spurs-szel szemben, míg a Barcelona csoportgyőztes lett. Az EL-ben a legjobb 32 között még a Rapid Viennát 5-0-ás összesítéssel legyőzték, de a végállomást a legjobb 16, és az Eintracht Frankfurt jelentette (0-0 és 0-1), amivel végetért a hat mérkőzés óta tartó veretlenségük az európai színtéren.

A Dortmundnak ez a 14. csoportköre a BL-ben, és legutóbbi hat részvételből ötször is továbbjutottak a kieséses szakaszba. A legutóbbi idényben a Monaco és Brugge otthonában 2-0-ra és 1-0-ra nyertek, idén 2-0-ra diadalmaskodtak Prágában, ami azt jelenti, hogy legutóbbi öt mérkőzéséből hármat is megnyert a Bajnokok Ligájában a Sárga-Fekete együttes.

A wythenshawe-i Anthony Taylor fogja vezetni a találkozót. A 41 éves sípmester vezette a PAOK ellen 1-0-ra megnyert EL-találkozónkat és a 4-0-ra megnyert Atlético Madrid elleni BL meccset is. Taylor 2010 óta professzionális játékvezető, 2013-ban pedig a FIFA listára is felkerült.

21 fős csapattal indult meg a Borussia – Marcel Schmelzer és Paco Alcácer nem utazott el, viszont Bürki, Götze és Sancho is a keretben van, Bürkire egy esti teljesítményteszt vár még, mielőtt eldől, ki védi a kaput másnap este.

Fontos lépést tehet a csoportból való továbbjutás felé a Borussia, ám Conte legénysége sem mondott le arról, hogy egy pontja ellenére többet szerezzenek meg, és küzdjenek a továbbjutásért. Aki forró mérkőzésre vágyik, szerdán 21 órától tudja, mely csatornát kell keresse egy izgalmasnak ígérkező csörtéért!

Az első randevú a BL-ben a Barcelonával

Az első randevú a BL-ben a Barcelonával

Nincs Madrid és nincs London az idei idényben. E helyett viszont a BVB nem mást, mint a katalán óriást, az FC Barcelonát kapta ellenfélül a Bajnokok Ligája csoportkörében – először története során. Egyszer már találkozott egymással a két fél, akkor viszont a Barcelona nyerte meg az 1997-es Szuperkupát.

Ami az előző idény során közös volt a két csapatban, hogy a finalisták keze által estek el: a Dortmundot a Tottenham állította meg a legjobb 16 között, míg a Barca az elődöntőben esett ki 4-3-as összesítéssel a Liverpool ellen.

                                                Volt egyszer egy párharc…

A két csapat egymás ellen csupán egyszer lépett pályára – az 1997-es UEFA Szuperkupa során, melynek mindkét párharcát 1998-ban rendezték. A Barcelona az Európai Kupagyőztesek Kupájában diadalmaskodott, majd a Szuperkupán 2-0-ra győzte le a friss BL-győztes Dortmundot a Nou Campban Luis Enrique és Rivaldo góljaival (utóbbi büntetőből volt eredményes). A visszavágó 1-1-gyel zárult, a Barca már a 6. percben vezetést szerzett, de Jörg Heinrich képes volt kiegyenlíteni 64 perc játék után.

Ez a páros annak ellenére, hogy nem találkozott még a BL-ben gyakori résztvevő: az elmúlt kilenc év során nyolcszor volt jelen a BVB a csoportkör küzdelmeiben, összesen pedig tizennégyszer, a Barcelona pedig 16. egymást követő szezonjában jutott el az elit bajnokság csoportkörébe, összesen huszonnégyszer, ami által a másik spanyol gigásszal, a Real Madriddal rekorderek.

                                A legutóbbi spanyol csapat áldozatul esett a Signal Iduna Parkban

A Sárga-Feketék a tavalyi idényben mindhárom hazai meccsüket kapott gól nélkül zárták: az AS Monaco ellen 3-0-ra, az Atlético Madrid ellen 4-0-ra nyert a Favre-legénység, valamint egy gól nélküli döntetlenre futotta a Club Brugge ellen. A Dortmund kapta a legkevesebb gólt a csoportmeccsek alatt minden csapatot figyelembe véve (2), és a legtöbb clean sheet is a nevükhöz fűződött (5). Az öröm azonban nem sokáig tartott, a legjobb 16 között mindkét mérkőzését elveszítette a Tottenhammel szemben (3-0 és 1-0).

A 2-0-ás Atlético elleni vereség volt a negyedik játéknapon a Dortmund előző évi legelső veresége tétmeccsen, és az együttes azóta nem is találkozott spanyol klubbal. 15 eddigi hazai mérkőzéséből mindössze csak hármat vesztettek el spanyol ellenféllel szemben, mellette nyolc győzelem és négy döntetlen a mérleg. Külön pozitívum, hogy a legutóbbi hét hazai mérkőzésből öt győzelemmel végződött, mellette 1-1 döntetlen és vereség ront a mérlegen.

Ellenfelünkre áttérve: 26. alkalommal lettek a Spanyol Bajnokság aranyérmesei az előző idényben, az újkorban pedig tart a hatékonyságuk, hiszen a legutóbbi öt kiírásból négyet ők nyertek meg.
A Katalánokra jellemző, hogy a legjobb 16-ig mindig eljutnak, legalábbis az előző 15 szezonban mindig abszolválták a feladatot. BL-t ötször tudtak nyerni, legutóbb 2015-ben.

A tavalyi csoportkört a Barcelona 14 ponttal zárta a B jelű kvartettet: a Tottenham Hotspurt, az idén is ellenfélül szolgáló Inter Milánót és a PSV Eindhovent előzte meg. A Lyon bár elsőre ráijesztett a csapatra a legjobb 16 között a 0-0-ra záruló találkozóval idegenben, de hazai pályán már dominált a Barca (5-1), majd a legjobb nyolc között a Vörös Ördögök is áldozatul estek (1-0 idegenben és 3-0 otthon). A következő angol ellenfelet még elsőre legyőzték (3-0), de egy óriási feltámadást bemutatva a liverpooliak mentek tovább (4-0). Ez a vereség egy 11 mérkőzésig nyúló veretlenségi szériának vetett véget a gránátvörös-kékek háza táján a Bajnokok Ligájában.

Idegenben még egy Barcelona is képes megizzadni: legutóbbi 13 európai idegenbeli találkozójából mindösszesen négyet nyert meg, mellette öt döntetlen és négy vereség a mérleg. Hovatovább a németek ellen is gyenge a mérleg, legutóbbi hét látogatásukból mindössze kettő zárult győzelemmel.

                                                                                                                          Alcácer már dortmundi mezben

A találkozón mindkét félnél találunk olyan játékost, aki nemrégiben még a másik felet erősítette. Dortmundi oldalon a csapat talán legfontosabb játékosa, Paco Alcácer néz farkasszemet egykori társaival, aki 2016 és 2018 között 37 bajnoki meccsen erősítette a Barcát, 10 gólt szerezve. A katalánok Copa del Rey győzelméhez hozzátett az első szezonjában, a másodikban pedig duplázni is tudott a csapat. Az idei kiírásban Alcácer minden tétmeccsen (beleértve a klubot és a válogatottat egyaránt) eredményes volt, nyolc fellépésén 10 gólnál jár.

                                                                         … Dembélé pedig katalán játékosként.

A túloldalon Ousmane Dembélé erősíti a katalánokat, aki 32 bajnokin lépett pályára a 2016/17-es szezonban a BVB színeiben, ahol hat gólt szerzett, és megnyerte a Német Kupát a Dortmunddal, mielőtt eligazolt a Barcelonába. Augusztus 16 óta viszont nem játszott sérülése miatt a katalánoknál a fiatal francia játékos.

                                                                                                          Ovidiu Haţegan

A mérkőzés játékvezetője a romániai Ovidiu Haţegan lesz, aki negyedik alkalommal vezet mérkőzést a Barcelonának, és vele eddig minden meccsüket megnyerték. A sípmester idén 39 éves, és 2008 óta tagja a nemzetközi bíróküldésnek. Asszisztensei Octavian Șovre és Sebastian Eugen Gheorge lesz, Sebastian Constantin Colțescu pedig a negyedik játékvezetői posztot tölti be. A videóasszisztensi posztot ezúttal lengyel mérkőzésvezetők töltik be, Szymon Marciniak és Tomasz Kwiatkowski felelnek majd a tisztségért.

21:00-kor másnap útjára indul a labda, és kezdetét veszi a mérkőzés, amire már gyaníthatóan sokan régóta vártunk. A cél most sem lehet más, csak a három pont, addig pedig tekintsük meg, hogy a várható kezdőcsapatok mik lehetnek:

HEJA BVB!

Készek vagyunk lehetővé tenni a lehetetlent!

Készek vagyunk lehetővé tenni a lehetetlent!

Nehéz visszavágóra készül a Borussia Dortmuund, hiszen a Tottenham elleni első találkozón 3-0-ra maradt alul a csapat a londoniakkal szemben. A Tottenham tudja, hogy ez az eredmény nem garancia, a Dortmund pedig saját rekordját kell, hogy megugorja, ha fordítani szeretne a párharcon.

A londoniaknak nem kell sokat visszatekintenie az időben, ha a nagy előny elherdálásának gondolatától aggódnak: 2013-ban az Internazionale ellen hasonlóan jól kezdtek az első körben, ám az Inter kiharcolta a hosszabbítást, végül tovább is jutott a milánói együttes idegenben lőtt több góllal. A Dortmund számára nem ismeretlen a hátrányból felállás, legutóbb a Benfica ellen fordítottak, az 1-0-ás vereséget követően ugyanis 4-0-ra nyerték a visszavágót, de a legnagyobb hátrány, amit ledolgoztak, 2-0 volt az 1999/2000-es szezonban a Rangers ellen, ott büntetőkkel múlták felül az ellenfelet. Ha a továbbjutás nem is sikerült, de hatalmasat küzdött a Real Madrid ellen is a Sárga-Fekete legénység, a 2013/14-es szezonban 3-0-ás hátrányból hamar ledolgoztak kettőt Klopp fiai, ám az utolsó, egyenlítő találat több játékos lábában is benne maradt.

A képlet egyszerű: 3-0-ával hosszabbítás, 4-0-val győzelem, 4-1-gyel viszont már kiesés következik. Ha a Tottenham gólt szerez, arra már néggyel több góllal kell válaszolni, így a védelem stabilitása és a támadószekció hatékonysága ma különösen fontos lesz. A Spurs alig veszített ekkora előnyből, így kényelmesen várhatják a mai találkozót, de Németország ellen nem mindig szerencsések: legnagyobb európai vereségüket a Kölntől szenvedték el, 1995-ben az Intertotó Kupában 8-0-ás végeredmény állt a kijelzőn.

Lucien Favre a sajtótájékoztatón elmondta, tudja, hogy nehéz dolga lesz a csapatnak, de sejtelmes mosollyal annyit mondott, hogy sose lehet tudni, mi fog történni. Marco Reus hozzátette, ebben a stadionban nem egy alkalommal írtak már csodát, és kellő hittel, magabiztossággal képesek lehetnek megoldani a lehetetlent is. Hangsúlyozta továbbá a védelem stabilitását, és a helyzetek kritikus kihasználását is, mint kulcsát az egész mérkőzésnek, majd hozzátette: készen állnak arra is, hogy 120 percet intenzív tempóban játsszanak, ha szükséges.

Reméljük, ez nem lesz szükséges, és valóban csodát láthatunk – cél a legjobb 8 közé jutás, mindent bele!

Várható kezdőcsapatok: