A BVB tovább folytatja sorozatát – Kagawa a legeredményesebb japán játékos

A BVB tovább folytatja sorozatát – Kagawa a legeredményesebb japán játékos

A BVB megőrizte vezető pozícióját a tabellán, igaz, a magabiztos első félidőt egy izzasztóbb második követte, melynek legnagyobb attrakciója Pierre-Emerick Aubameyang büntetője volt, amit Marwin Hitz kezébe emelt. A büntetőt videófelvételek alapján állapították meg, az egyik hazai játékos kezezése okán. A mérkőzés érdekességei következnek.

Megérdemelt győzelem: Igaz, a második félidő “őrült” volt, 14-10-es kapuralövéssel, 61%-os labdabirtoklással és 75%-os passzpontossággal a BVB igazolta sikerének jogosságát. A dortmundiak párharcaik 54%-át nyerték meg, a hazaiak 23 szabálytalanságot követtek el.

Augsburg, a kedvelt úticél: A BVB immáron hét idegenbeli mérkőzésen maradt veretlen az Augsburg otthonában, a mostani győzelem az ötödik volt ebben a szériában, mellé két döntetlen társul.

Rekordstart: 7 mérkőzés után 19 pont és +19-es gólkülönbség a mérlege a BVB-nak, a csapat tovább nyújtotta szezonkezdési rekordját ezzel a sikerrel.

Villámrajt: A BVB és az FCA a divízió korai kezdői, csak ez a két csapat volt képes három gólt szerezni egy mérkőzés első negyed órájában. Azonban a hazaiak az egyetlen csapat, amelyik egy mérkőzés első 15 percében három gólt is kapott.

Rekorder: Shinji Kagava 38. bajnoki találatát szerezte a Bundesligában, ezzel a bajnokság legeredményesebb japán játékosává vált. Második alkalommal kezdett az idei szezonban mérkőzésen, a bajnokságban először, és rögtön góllal hálálta meg a bizalmat. Tavaly 21 mérkőzésen egy találatot jegyzett, az idei szezonban pedig már most a duplájánál tart.

Első bajnoki gól: Andrij Jarmolenko sarkazással szerezte meg első Bundesliga-gólját, majd elő is készített Shinji Kagavának nem sokkal később. Az ukrán játékos legutóbbi négy meccsén ötször volt érintett találatban, de ezúttal ő maga is befejezett egy akciót.

FCA – BVB | Bajorországból is 3 ponttal távozik a Borussia

FCA – BVB | Bajorországból is 3 ponttal távozik a Borussia

Újabb kapott gól, de újabb győzelem – Peter Bosz csapata továbbra is veretlen a bajnokságban, és értékes három ponttal távozott az Augsburg otthonából. Előbb Jarmolenko, később Kagava volt eredményes dortmundi részről, és csak egy válasszal éltek a hazaiak, így a gólkülönbség is tovább nőtt, +19-cel áll az élen a BVB.

Remek rajtott vett a Borussia a találkozón, hiszen már a 4. percben sikerült megszerezni a vezetést Jarmolenko révén, akinek ez volt az első találata a Bundesligában. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen 7 perccel később Caiuby volt eredményes, és kiegyenlítettek a hazaiak. A bravúr azonban nem született meg, hiszen Kagava is bejelentkezett, végül maradt is a 2-1-es végeredmény a Borussia javára, amibe még Aubameyang rémesen elvégzett büntetője is belefért a mérkőzés végefelé közeledve.

JEGYZŐKÖNYV

Kezdőcsapatok
FC AugsburgHitz – Opare, Gouweleeuw, Khedira (38, Koo Ja-Cheol), Hinteregger, Max – Heller (80, E. Thommy), Gregoritsch (67, S. Cordova), Baier, Caiuby – Finnbogason Borussia Dortmund: Bürki – Piszczek, Sokratis, Bartra, Toljan – Weigl – Kagava (81, Ö. Toprak), Dahoud (57, G. Castro)– Jarmolenko (63, M. Philipp), Aubameyang, Pulisic
Kispad
Cordova, Danso, Koo Ja-Cheol, Luthe, Schmid, Stafylidis, Thommy Castro, Philipp, Sahin, Sancho, Toprak, Weidenfeller, Zagadou
Játékvezető Vezetőedzők
Marco Fritz Manuel Baum – Peter Bosz
Gólszerzők
4′ – A. Jarmolenko (Carvajal) 0-1
11′ – Caiuby (P. Max) 1-1
23′ – S. Kagava (A. Jarmolenko) 1-2

STATISZTIKA

FC Augsburg Borussia Dortmund
39% Labdabirtoklás 61%
504 Labdaérintés 688
10 Lövés 14
5 Kaput eltaláló lövés 8
0 Kapufa 0
4 Kaput nem találó lövés 3
1 Blokkolt lövés 3
61% Passzpontosság 75%
284 Összes passz 472
172 Pontos passz 355
8 Kulcspassz 9
13 Megkísérelt csel 24
6 Sikeres csel 9
18 Megnyert párharc 23
33 Szerelési kísérlet 21
24 Sikeres szerelés 15
23 Tisztázás 27
19 Labdaszerzés 19
5 Szöglet 5
5 Les 1
6 Védés 4
23 Szabálytalanság 12

ÖSSZEFOGLALÓ

Következő mérkőzés

Borussia Dortmund – RB Leipzig

Október 14., szombat – 18:30
Bundesliga – 8. forduló
(Eurosport 2)

 

Bosz: Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel

Bosz: Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel

“Ez volt a legrosszabb mérkőzésünk, amióta a Dortmund edzője vagyok.” – kommentálta Peter Bosz az Augsburg elleni találkozót, miután a Borussia Dortmund 2-1-re legyőzte a bajor csapatot a Bundesliga 7. fordulójában.

Peter Bosz az idegenbeli győzelemről:
“Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. Nem volt könnyű győzelem a mai. Az első félidőben sok területet hagytunk, és nem jó focit mutattunk be. A második játékrészben futballra emlékeztető dolgot nem láttunk. Minden csapatnak van szezononként két ilyen mérkőzése. Ezért nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük a találkozót.”

… a befejezésről:
“A végén további kettő, három gólt is rúghattunk volna, de nyertünk. Ezért változtattam, és cseréltem be Ömer Toprakot. A második félidőben nem csináltunk semmit, hanem csak küzdöttünk az eredmény megtartásáért.”

… Shinji Kagawa góljáról:
“Azt hiszem, ez egy kiváló találat volt. Úgy kivitelezte, ahogy szerette volna.”

… kihagyott büntetőről:
“Auba számunkra egy fontos játékos. Nyolc gólt szerzett már; mindig segít nekünk. Ma ez nem jött össze neki. Egy az egyben, fej játékban, büntetőből – normális esetben ezek nála gól. Minden játékosnak van két ilyen mérkőzése, mint a mai. Az első ma volt.”

… Mario Götze nélkülözéséről:
“Nem volt sérülése. Mario szívesen játszott volna. Mondtam neki, hogy ezt még ne tegye. Öt hónapja még nem játszott, és most alaposan felépítettük. Először csak 45 percet játsszon, majd 60 percet. Ma a harmadik mérkőzése lett volna a héten. Ez túl sok. Egy fontos találkozó volt a mai, és még fontosabbak következnek, amelyeken Mariora szükségünk lesz.”

FCA – BVB | Bajorországban a Bosz-csapat

FCA – BVB | Bajorországban a Bosz-csapat

A Borussia Dortmund szombat délután a Bundesliga kisebbik bajor csapatához, az FC Augsburg otthonába látogat. A WWK Arenát idén még egy csapat sem tudta bevenni.

A párharc statisztikái

  • A két csapat közti összecsapás sosem volt ilyen rangos, mint most: a házigazdák holtversenyben ötödikek, míg a vendégek vezetik a tabellát
  • A BVB nem ismeri az ízét az augsburgi vereségeknek. A piros-fehérek otthonában felállított sorozat négy győztes bajnokiból és két döntetlenből, valamint egy Német Kupában aratott győzelemből áll.
  • Az Energie Cottbus az egyetlen csapat amelyben patinásabb sorozatot tud magáénak a Borussia Dortmund: hat mérkőzés, hat győzelem.
  • Az Augsburg csupán két pontot szerzett hat hazai, Borussia Dortmund elleni találkozóján.
  • Az FCA összesen 33 percig vezetett a Borussia Dortmund ellen hazai pályán.
  • Pierre-Emerick Aubameyang már két mesterhármast is szerzett az Augsburg ellen ( 2013-ban idegenben, míg 2015-ben otthon); továbbá egyedül a HSV ellen szerzet több gólt (kilencet), mint az Augsburg ellen ( hét gól, hét mérkőzésen).
  • Az FCA a 2016/17-es szezonban maradt először veretlen a BVB-vel szemben – mindkét találkozó 1-1-re végződött.

Az FC Augsburg statisztikái

  • Az Augsburg a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert és csupán egy vereségük van az utóbbi tíz mérkőzésen.
  • Az FC Augsburg a legutóbbi 5 mérkőzésén nem kapott ki 1-0-ás vezetésről.
  • Az Augsburg hat meccse veretlen saját szurkolóik előtt. Öt évvel ezelőtt volt hasonló sorozatuk még Jos Luhukay idején.
  • A legutóbbi vereség áprilisban volt hazai pályán az Ingolstadt ellen (2-3).

A Borussia Dortmund statisztikái

  • A Borussia Dortmund történetének legjobb Bundesliga-rajtját produkálta ( 16 pont és 19-1-es gólkülönbség hat forduló után).
  • A BVB megnyerte legutóbbi három találkozóját és 12 meccse veretlen.
  • Legutóbb áprilisban, Münchenben kaptak ki.

Várható kezdőcsapatok

Augsburg: Hitz – Gouweleeuw, Khedira, Hinteregger – Opare, Max – Moravek, Baier (c) – Heller, Caiuby – Finnbogason
Hiányzók: Előzetesen mindenki bevethető
Vezetőedző: Manuel Baum

Dortmund: Bürki – Piszczek, Papastathopoulos (c), Bartra, Zagadou – Kagawa, Sahin, Götze – Pulisic, Aubameyang, Philipp
Hiányzók: Durm, Guerreiro, Schmelzer, Reus, Rode, Schürrle
Vezetőedző: Peter Bosz

FCA – BVB | A döntetlennel a végjátékra maradt a harmadik hely sorsa

FCA – BVB | A döntetlennel a végjátékra maradt a harmadik hely sorsa

Továbbra is nyitott a harmadik helyért a küzdelem, hiszen a Borussia Dortmund csupán 1-1-es döntetlent játszott az Augsburggal a 33. játéknapon. A Hoffenheim győzelmével beérte pontban a Sárga-Feketéket, azonban a BVB-nak +4-es a gólmérlege a sinsheimiekkel szemben.

A mérkőzés első negyedében 75%-os labdabirtoklása ellenére sem tudott különösen veszélyeztetni a Borussia. Csupán két alkalom volt említésre méltó: a negyedik percben a Verhaegh és Kagawa közti párharc hozott izgalmakat, majd három percre rá Dembélé ívelése kerülte el az érkező Aubameyangot és Guerreirót. Ezzel szemben a hazaiak arra játszottak, hogy a vendégek hibáit használják ki kontratámadásaikkal, melynek jelét a 17. percben láthattuk először, egy ígéretes helyzet képében: Max támadott le a bal szélen, majd ugratta ki Finnbogasont a büntetőterületen belül, de Bürki óriási védéssel hárította az izlandi csatár kísérletét.

Három perccel később óriási baj érte a Borussiát: sérüléssel lent maradt Julian Weigl, akinek fájdalmas arca árulkodó volt, a fiatal középpályás bokatörést szenvedett, helyén Durm folytatta, és Ginter húzódott be pozíciójába. Talán ez a kényszerű csere bomlasztotta meg a BVB ritmusát, és eredményezte a hazaiak vezetését is: Luthe juttatta Maxhoz a labdát, aki zseniális vezetéssel támadott le a szélen, majd lőtt kapura, amit Bürki csak középre tudott kiütni, épp az érkező Finnbogason elé, aki ezúttal nem hibázott. 28. perc, 1-0.

A Hoffenheim ekkor már két góllal vezetett Brémában, aminek köszönhetően a Dortmund így a negyedik helyre csúszott vissza, az egyenlítés azonban nem váratott sokáig magára: Dembélé passzolt jobbra Durmhoz, akinek ívelését Verhaegh tisztázta Kagawa irányába. A japán válogatott játékos 18 méterről lőtt kapura, akinek lövésébe Aubameyang remek érzékkel kapott bele a hatoson belül, megtréfálva ezzel a kapust, és kiegyenlítve az állást.

A legtöbb esemény az Augsburg térfelén játszódott le, de a BVB ritkán tudta áttörni a hazaiak masszív védelmét. Az első játékrészben csupán további egy említésre méltó helyzet adódott, de Dembélé ívelését Verhaegh tisztázta Aubameyang elől.

A második félidő ott folytatódott, ahol abbamaradt az előző: óriási mezőnyfölény, nulla fogás az ellenfélen. Dembélé és Aubameyang egyaránt lőhetett, de egyikük sem járt eredménnyel. Ráadásul a Hoffenheim 5-0-ás vezetése további nyomást jelentett, hiszen ezzel pontegyenlőségre álltak a felek, és csupán 1 gól volt a különbség.

Figyelembe véve helyzeteiket, egyik fél sem mert komolyabb rizikót vállalni, és ez meg is látszott: bár adódtak lehetőségek, de azok elhaltak idő előtt. A 61. percben Auba fejesét (Kagawa íveléséből) hárította Luthe, majd Hinteregger blokkolt Guerreiro lövését a 71. percben az utolsó pillanatban. Az utolsó 10 percre érkező Pulisic elfoglalta a jobb oldalt, míg Durm Guerreiro helyére került a bal oldalon. A 81. percben és a 83. percben adódott még lehetőség a BVB előtt a győzelemre, de sajnos élni nem tudott vele a csapat, így holtversenyben áll a 3. helyen a Hoffenheimmel az utolsó forduló előtt. A két csapat ellenfelet cserél, hiszen a Werder látogat a Dortmundhoz, és az Augsburg utazik a Hoffenheimhez a mindent eldöntő, utolsó fordulóra.