Hummels: Nem volt rossz mérkőzés, igaz, nem is volt igazán jó

Hummels: Nem volt rossz mérkőzés, igaz, nem is volt igazán jó

“Nem nyújtottunk ma eleget ahhoz, hogy megverjük a Barcát” – mondta Mats Hummels a Nou Campban elszenvedett 3-1-es vereséget követően, majd elrontott passzáról is beszélt, amiből a Barca második gólját szerezte. Lucien Favre “túlságosan nyitottnak” titulálta a csapata által hagyott helyet, majd kiemelte, hogy “az utolsó húsz percben jól játszott a csapat”. A mérkőzés reakciói következnek.

Mats Hummels: “Nem volt rossz mérkőzés, de nem is volt igazán jó. A Barcelona nagyon jó volt, különösen Messi támadásai voltak rendkívül veszélyesek az egész mérkőzés során. Voltak jó pillanataink az este során, de mellette rossz passzba is kerültünk néha, ez az első kapott gól után kezdett megmutatkozni. Különösen rossz volt az a szakasz, amikor egy elrontott passzból megszületett a második találat is. Nem nyújtottunk ma eleget ahhoz, hogy megverjük a Barcát, kevés helyzetet alakítottunk ki, talán ez vezetett ehhez. Korán adódott már egy nagy esélyünk, és a szünet után is, amiket ki kellett volna használnunk.”

Lucien Favre: “Túlságosan nyitottak voltunk. Ha túl nagy területet adunk a játékra a Barcelonának, a dolgaink nehézzé válnak. Megpróbáltunk agresszíven játszani, de a Barcelona állta a sarat, jók voltak. Ettől függetlenül volt két nagyon ígéretes helyzetünk, és 1-0-ra is állhattunk volna az első félidőben. Később többször is hibáztunk, amivel megkönnyítettük a Barcelona dolgát. Az utolsó húsz percben jól játszottunk, 3-1-re szépítettünk, és nem voltunk messze a 3-2-től sem. A Barcelona elkezdett kontrázni, és továbbra is veszélyesek maradtak. Sokszor kerültünk egy az egy elleni szituációba, amivel kockázatot vállaltunk.”

Továbbjutást érhet egy győzelem a Camp Nou-ban

Továbbjutást érhet egy győzelem a Camp Nou-ban

Szerda este 21 órakor a Barcelona otthonában lép pályára a Borussia Dortmund. A képlet egyszerű… lenne: egy győzelem és megvan a továbbjutás a legjobb 16 közé, ám a kissé tépázott Dortmund most egyszerre két irányba is kacsintgathat.

A hazaiaknak csupán egy pontra van szükségük ahhoz, hogy továbbjussanak abban az esetben, ha az Inter nem tudná legyőzni a Slaviát a csoport másik mérkőzésén. Kényelmes helyzet, de aligha számíthatunk arra, hogy a Barcelona erre a forgatókönyvre készül, és a döcögő szekerű Dortmundot ne próbálná meg előnyből legyőzni. Mint ismert, a Dortmund a hétvégi, Paderborn elleni fiaskót követően (0-3-as félidő után egyenlített ki a BVB) döntött Lucien Favre vezetőedző sorsáról, maradását a Barcelona (és egyes hírek szerint Hertha) elleni mérkőzéshez kötötte. Egy vereség végképp nem tenne jót helyzetének, így kemény feladat előtt áll a svájci szakember, és Sárga-Fekete csapata is.

Az első mérkőzésen 0-0-val zártak a felek, és a katalánok Marc-André ter Stegennek nagy köszönettel tartoztak, aki számos védést mutatott be (köztük Reus büntetőjét is megfogta), így értékes egy ponttal távoztak a Signal Iduna Parkból. Túl sok ismerete nincs a két félnek egymásról, hiszen korábban az 1997-es UEFA Szuperkupában találkoztak, ahol a Barcelona nyert – előbb a KEK győztes 2-0-ra nyert Luis Enrique góljával és Rivaldo büntetőjével, majd a dortmundi visszavágón 1-1 lett az eredmény (Giovanni szerzett vezetést hat perc után a Barcának, majd Jörg Heinrich egyenlített a 64. percben).

A tavalyi BL-szezonban közös volt a két csapatban, hogy mindketten a későbbi döntős ellen estek ki – míg a BVB a legjobb 16 között búcsúzott a Tottenham Hotspur által, addig a Barca az elődöntőben a Liverpool előtt hajtott fejet, összesítésben 4-3-mal jutott tovább a későbbi BL-győztes.

A Dortmund kapcsán gyakran írtuk, hogy hazai pályán erődnek számít a Signal Iduna Park, sajnos ugyanez a Camp Noura is igaz: a Barca ugyanis 34 BL-meccs óta veretlen hazai pályán, sorozatuk 2013 szeptemberéig nyúl vissza. Azóta 30 győzelem és 4 döntetlen a mérleg. Legutóbbi három hazai meccsüket német csapattal szemben megnyerték, ezeken 9-1-es gólkülönbséget elérve, további legutóbbi 14 mérkőzésükből 13-at megnyertek otthon a Bundesligából érkezett csapatok ellen. A legutóbbi 15 szezonban egyaránt túl is élték a csoportkört, az ötszörös BL-győztes klub legutóbb 2015-ben ért fel a csúcsra.

A vendégek idegenben legutóbbi hat mérkőzésükből hármat nyertek meg európai terepen, spanyolok ellen viszont gyengébb a mutató: legutóbbi 15 spanyolországi látogatásukból mindösszesen egy zárult győzelemmel – 1997 októberében Stefan Reuter góljával győzték le az Atlético Madridot. A képet javítja, hogy a maradék 14 mérkőzésből 5 döntetlennel zárult.

A holnapi mérkőzést a francia Clément Turpin fogja vezetni. A 37 éves sípmester 12 éve vezette első profi meccsét, és négyszer is az év francia bírója volt a France Football magazin versenyében (2010, 2011, 2014 és 2015). A 2016-os EB idején 34 éves volt, így hazája legfiatalabb játékvezetője volt, majd ugyanabban az évben a riói olimpián is tevékenykedett. A BVB számára csupán egyszer vezetett eddig mérkőzést, 2017 novemberében a Tottenham elleni találkozón fújta a sípot, ahol a londoniak nyertek végül 2-1-re.

Komoly a tét mindkét oldalon, így remélhetőleg egy izgalmas találkozót láthatunk – még jobban reméljük, hogy ezúttal eldől a mérkőzés, és megtörjük az idegenbeli rossz szériát a spanyol klubok ellen.

 

Súlyos pofon a Bayern ellen, újra a bajoroknál az előny

Súlyos pofon a Bayern ellen, újra a bajoroknál az előny

Súlyos pofonba szaladt bele a Der Klassikeren a Borussia: 5-0-ra nyert a Bayern München, amely együttes ezzel újfent az élre állt egy pontos előnnyel.

A mérkőzés pontosan úgy kezdődött, ahogy azt a nézők megálmodták: tele intenzitással. A Bayern volt az első csapat, aki fenyegette a másik kapuját, mikor az első perc végén Hummels fejelt mellé nem sokkal egy szögletet követően. A túloldalon a Dortmund a hatodik perc környékén került közel a vezetéshez Bruun Larsen és Reus összjátékának köszönhetően – a kapitány az érkező Dahoudnak passzolta vissza a labdát, aki azonban nem tudott élni a lehetőséggel, és a kapu mellé lőtt.

A 100. Der Klassikeren a Bayern szerezte meg végül a vezetést, Hummels ezúttal nem hibázott a szögletnél fejeléskor a 10. percben. A védelem gyengesége meglátszott, visszatérő problémát jelentettek a rögzített helyzetek, különösen a szögletek.

A müncheniek nem vették le a gázról a lábukat, a 17. percben Lewandowski lopott el egy labdát a gyenge passzt adó Zagadoutól. A lengyel válogatott csatár a kirohanó Bürkit átívelve talált a kapuba, a kapufa sajnos nem nekünk segített az akció végén. Szerencséről azonban nem beszélhettünk a következő percekben – Lewandowskit a 18. percben Bürki állította meg, egy percre rá Müller fejelt egy kapufát, majd ismét a svájci védett Hummels támadásánál a 32. percben. A hálóőr a 40. percben is résen volt, hárított Müller támadásánál, majd Lewandowski blokkolt lövésére Javi Martinez csapott le, aki végül már nem hibázott, a 41. percben már 3-0-ra módosította az eredményt. Két percre rá az őrizetlenül hagyott Gnabry fejelte be Müller beadását, így 4-0-val vonultak pihenőre a felek…

A Dortmund rendkívül erőtlenül, észrevétlenül játszott, amit a kapuralövési arányok is mutattak (15-3). A legnagyobb örömöt a szurkolók látványa jelentette, akik az eredmény ellenére is olyan buzdítással éltették csapatukat, amilyet az egész világon bárki megirigyelhet. Ennél több látnivaló nem is nagyon akadt a második játékrészben, még a 78. és 89. percekben Lewandowski előtt adódott lehetőség, utóbbiból gól is született. A gigászok csatája nagyon tiszta, megérdemelt Bayern-győzelemmel ért véget, így újra az élre álltak egy pont előnnyel. Még 18 pont kerül kiosztásra, nyitott maradt a verseny továbbra is.

Stöger: Ez egy ijedt teljesítmény volt

Stöger: Ez egy ijedt teljesítmény volt

Peter Stöger nem válogatta meg szavait, miközben kritizálta csapata teljesítményét a sajtótájékoztatón a Bayern elleni 6-0-ás vereséget követően.

A vereségről és a különbségről: “Az eredmény és a különbség teljesen jogos. Egy kész csapatot láttunk, amelyik lecsapott a hibáinkra, belementek a párharcokba és nyomás alá helyeztek minket a győzelem érdekében. Ezek mind olyan tények, melyet nem láttam a saját csapatomból. Ijedten játszottunk, kevés konzisztenciával – és ez a védelemre különösen igaz. Azt hiszem, profitáltunk abból, hogy a Bayern jövő héten fontos mérkőzést játszik, a második játékrészre visszavettek a tempóból.”

A Bajnokok Ligájáért vívott harcról: “Ahogy játszottunk, az alapján nem meglepő, hogy vereséget szenvedtünk. Pár jó eredményt sikerült elérnünk az elmúlt hetekben, ahogy a BL-helyek egyikéért küzdöttünk. De mindig azt mondtam, hogy a végsőkig fogunk harcolni ezért, és ez kemény menet lesz. Még mindig a mi kezünkben van a sorsunk, és biztosíthatom, hogy nem így fogunk játszani a további mérkőzéseken, mint ahogy ma tettük.”

FCB – BVB | Tönkreverésbe szaladt bele a Borussia az Allianz Arénában

FCB – BVB | Tönkreverésbe szaladt bele a Borussia az Allianz Arénában

Már a félidő után 5-0 állt az eredményjelzőn, a második félidőre újabb egy gól társult az eddigiekhez. A Dortmund óriási pofonba szaladt bele, de a Bayern bajnoki címe (legalább) még várat magára.

Ha van rémálomba illő mérkőzés, akkor az a ma esti Bayern-Dortmund rangadón képet öltött: már a félidőben 5-0 állt az eredményjelzőn. Sokáig nem is kellett várni a henger beindulására, Lewandowski már az ötödik percben sikerrel mattolta a védelmet. Ezt követően 9 perces periódusra állt át a Bayern, a 14. percben Rodriguez, a 23. percben Müller sokkolta a vendégek szurkolóit. Aki azt hitte, ezzel véget is ért az első félidő minden borzalma, az nagyot tévedett: a Bayern két perc alatt még két gólt talált, előbb Lewandowski, majd Ribéry által a 44. és 45+1. percekben.

A második játékrész sokkal visszafogottabban indult, a Bayern lassított, a Dortmund nem fejlődött. Sok izgalmat nem hozott a félidő, a legvégét pecsételte meg Lewandowski, aki addigi dupláját kiegészítette mesterhármasra a 88. percben.

JEGYZŐKÖNYV

Kezdőcsapatok
Bayern München:Ulreich – Rafinha, Boateng, Hummels, Alaba (46′ Kimmich) – Martinez – Müller, Rodriguez (65′ Thiago) – Robben, Lewandowski, Ribéry (68′ Rudy) Borussia Dortmund:Bürki – Piszczek, Akanji, Sokratis, Schmelzer – Castro (29′ Weigl), Dahoud – Pulisic (74′ Philipp), Götze (78′ Sahin), Schürrle – Batshuayi
Kispad
Alcantara, Kimmich, Rudy, Starke, Süle, Tolisso, Wagner Gomez, Isak, Philipp, Sahin, Toljan, Weidenfeller, Weigl
Játékvezető Vezetőedzők
Bastian Dankert Jupp Heynckes – Peter Stöger
Gólszerzők
5′ Lewandowski (Müller) 1-0
14′ Rodriguez (Alaba) 2-0
23′ Müller (Rodriguez) 3-0
44′ Lewandowski (Ribéry) 4-0
45+1′ Ribéry (Rodriguez) 5-0
88′ Lewandowski 6-0

STATISZTIKA

Bayern München Borussia Dortmund
60% Labdabirtoklás 40%
825 Labdaérintés 593
17 Lövés 9
9 Kaput eltaláló lövés 3
0 Kapufa 1
6 Kaput nem találó lövés 4
2 Blokkolt lövés 2
91% Passzpontosság 85%
679 Összes passz 452
615 Pontos passz 383
15 Kulcspassz 7
14 Megkísérelt csel 18
5 Sikeres csel 6
3 Megnyert párharc 9
28 Szerelési kísérlet 22
22 Sikeres szerelés 17
8 Tisztázás 10
7 Labdaszerzés 10
2 Szöglet 1
2 Les 3
3 Védés 3
5 Szabálytalanság 7

ÖSSZEFOGLALÓ

Következő mérkőzés

Borussia Dortmund – VfB Stuttgart

Április 8., vasárnap, 15:30
Bundesliga, 29. forduló