Átigazolási pletykák

Szurkolóknak – Szurkolói klub

Egy kicsi ország kicsi fanclubja, így kezdődött minden, még 2001-ben. Akkor egy helyi fórumon kezdett el egymással beszélgetni több fiatal, akikről hamar kiderült, hogy egy valamiért dobog a szívük, és ez nem más, mint a sárga-fekete szín, a Westfalen stadion hangulata, és a csapat, akit úgy hívnak, hogy Borussia Dortmund.

A kezdeti álmodozás után aztán 2003-ban ez a pár lelkes fiatal (15fő) megalapította a BVB Fanclub Ungarn csoportot, a jelenleg is elnök Jaczkó Zoltán vezetésével.

Jövőre tehát már 10 éves lesz a fanclub, ami fokozatosan nő és gyarapszik, és sorra gyűjti a régi és új Dortmund tagokat.

2003-ban ez a dolog még annyira gyerek cipőben járt Magyarországon, hogy ők voltak az elsők, akik hivatalos bejegyzett fanclubként kezdtek el működni, megelőzve ezzel olyan csapatok szurkolóit, mint a Bayern, Schalke, Milan, Real Madrid, Barcelona vagy épp az Inter. Magyarországon egyébként jelenleg is ez az egyetlen Dortmund Fanclub.

Azóta ez a kicsi Fanclub 15 főről 60 fősre nőtt, és a tagok között megtalálható a 18 évestől 50 évesig minden korosztály, fiúk és lányok vegyesen. A Fanclub saját magyar és német nyelvű weblappal rendelkezik, és napi szintű kapcsolatba van az anya klubbal, ahonnan több emberrel is remek viszonyt ápolnak. Tavaly tavasszal minden hazai mérkőzése utazott a fanclubból valaki, de több idegenbeli találkozón is jelen voltak folyamatosan.

Számos mérkőzésen járt már kisebb nagyobb csoportban a Fanclub, utaztunk már vonattal, repülővel, kocsival és busszal is, de volt, hogy stoppal jutottunk el a mérkőzésre. Jelen voltunk például a kupadöntőn, a bajnoki cím ünneplésénél, a 100 éves jubileumi ünnepségen, Münchenben is együtt örültünk a csapattal, de saját bérlettel és tagkártyával is rendelkezünk.

Legnagyobb számban eddig 35-en voltunk jelen tavaly, a Schalke elleni derby-n, de a bajoki cím ünneplésénél is 2011-ben, 20 fővel képviseltettük magunkat, pedig a mérkőzésre “csupán” 10-en tudtuk bejutni.

Második oldal >>

Vélemény, hozzászólás?