Borussia Dortmund - Klub történelem

Alapítás és a klub korai évei

csapat

Balra a "Zum Wildschütz", jobbra az első csapat található.

A Borussia Dortmund csapata, 1909. december 19-én alakult egy csoport fiatal labdarúgó által. A játékosok a templomkertben összevesztek a papokkal, akik ezt a csapatot vezették, ezért a fiatalok találkoztak a közeli kocsmában és elhatározták, hogy létrehoznak egy teljesen új csapatot, a Ballspiel Verein Borussia Dortmundot 1909-ben.

Eleinte az új klub futballistái kék-fehér mezben, fekete nadrágban és vörös sportszárban játszottak.

1910. június 19-én szakszervezeti ülést tartottak, amely megállapította, hogy három klub: a Ballspiel Verein Borussia 1909 Dortmund, a Britannia Dortmund és a Rhenania Dortmund egyesült, és kialakult egy csapat melynek neve Ballspiel Verein Borussia Dortmund lett. A kezdetekben a csapat nem ért el maradandó sikereket. 1929-ben a csapat még a tönk szélén volt, mivel néhány próbáltak profi szerződést aláírni, amelynek eredményeként a klub erején felül költekezett.

A 30-as és a 40-es évek

Borussia csapat

A Borussia ezidőben lett egyre jobb csapat a ligában. Sajnos mikor a második világháború elkezdődött és befejeződött, a klubot felszámolták a nácik. A háború után egyidejűleg a csapat felvette az SG Borussia Dortmund nevet, melyet később lecseréltek BVB von 1909 eV-re. A klub teljes nevét a mai napig 1949-ben kapta meg.

Az 50-es, 60-as évek

A következő szezonban, az 1963/64-es szezonban megnyerték a bajnokságot. A Dortmund 1956, 1957 és 1963-ban megnyerte a bajnokságot. Az 1965-ös évben pedig a Német-kupát, míg 1966-ban az Európai Kupagyőztesek Kupáját (KEK)-et is megnyerték.

Borussia a Bundesligában - A 70-es, 80-as, 90-es évek

Borussia csapat 1972

A huszadik században a Dortmund 1972-ben kiesett az első ligából, pénzügyi problémák miatt főként. Két év "száműzetés" után visszatértek az első osztályba, s később erre az alkalomra megépült az új stadionjuk, mely anno. a Westfalestadion nevet kapta - mely a mai napig is a csapat otthona s rendeznek is benne különféle válogatott mérkőzéseket is (szerk.: mai nevén - Signal Iduna Park).

Az 1978-as évben ismét pénzügyi gondok jelentkeztek a csapatnál. Az 1989-es évben másodszor is megnyerte a BVB Dortmund a Német-kupát és ezzel tudták finanszírozni a fennmaradt adósságokat egyaránt. A befolyt összegből nem csak a pénzügyi hátralékok befizetésére futott, hanem tudtak új játékosokat is venni, s új edzőt "hoztak" a klubhoz - nevezetesen Ottmar Hitzfeldet.

Hitzfeld a maga szerénységével az 1994/95 és az 1995/96-os szezonban megnyerte a bajnokságot a BVB-vel. Ekkortájt a klub legjobb játékosa Matthias Sammer volt és őt szavazták meg akkoriban a legjobb játékosnak Európában.

Talán nem is sokan sejtik, de az 1997-es év volt a csúcs a Dortmund számára, mikor 1997-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Itt említenénk meg Lars Rickent, mint a mecccs kulcsfiguráját, aki a 70. percben állt be, s beállása után 16 mp-el gólt rúgott, amivel 3-1-re változott az eredmény, és a Dortmund nyerte meg a BL serleget. A döntőnek magyar vonatkozása is volt, nevezetesen a játékvezető Puhl Sándor volt. Hitzfeld regnálása után, Nevio Scala pedig megnyerte az Interkontinentális Kupát, ahol is legyőzte a Cruzeiro Belo Horizente gárdáját, 2-0-ás arányban.

Borussia a XXI. században

Borussia csapat 1972

A 2000/2001 szezonban, Matthias Sammer volt a csapat trénere, aki korábban 1997-ben szenvedett térdsérülést és a partvonalra kényszerítette 30 évesen.

2002-ben ő vezette a klubot a következő bajnoki címig. Ugyanebben a szezonban a csapat a UEFA kupa döntőjébe bejutott, ahol a Bert van Marvijk által vezetett Feyenoord volt az ellenfél. A Borussia Dortmund 3-2-es arányban kikapott a holland csapattól, így oda lett a hőn áhított UEFA-kupa serleg.

A klub ismét hatalmas adósságok között lelte magát, és sok játékost el kellett adni az adósságok kiküszöböléséhez.

Sammer-t a 2004/05-ös szezonban Bert van Marwijk váltotta. 2005-ben a Borussia majdnem csődbe ment. A 2006-os évben a csapatot megvették és elkezdték a csapat és a stadion újjáépítését. 2007/08-as szezonban új edző érkezett a csapathoz, nevezetesen Thomas Doll. Hivatali ideje alatt bejutott a Német-kupa döntőjébe, melyet elveszített a Bayern München ellenében.

A 2008-as naptári évtől a csapat irányítását, Jürgen Klopp váltotta, aki mai napig is a csapat edzője. Az első szezonjában a 6. helyen végzett a csapattal. A 2010/2011-es évben a Bajnokok Ligájában újra játszott már a csapat, de sajnos a csapatnak nem ment túl jól, mivel a csoportkörben utolsóként estek ki. Ellenben a Bajnokok Ligája kudarccal, a bajnokságot megnyerték a Bayern München előtt, s ugyanúgy, a 2011/12-es szezonban is az élen végeztek.

A 2011/2012-es szezonban ismét csak a Bayern München ellen, egy 5-2-es győzelem adtán nyerték meg a Német-kupa fináléját.

A Borussia Dortmund a 2012/13-as szezonban a bajnokságban csak 2. lett, míg a Bajnokok Ligája kiírásában a döntőig menetelt, ahol a Bayern München 2-1-re verte meg Klopp legénységét, 2013. május 25-én.

A Dortmund históriája mai napig íródik, s kitudja, hogy mit hoz a jövő - majd meglátjuk, mi fog történni!

Online sportfogadás Magyarországon

Sportfogadás online

Legutóbbi bejegyzés

Legjobb játékosok

KAPUS

Név: Gregor Kobel

#2 a légi kihívásokban

ELŐRE

Név: Karim-David Adeyemi

Top 30 a Dribblings kategóriában

KÖZÉPÉNZŐ

Név: Jude Bellingham

#1 a Biztonsági indexben

VÉDŐ

Név: Nico Schlotterbeck

#3 a Tackles-ben

A sárga fal, Dortmund

fussballstadion